Azt hiszem, itt az ideje, hogy szembenézzünk a tényekkel. Addig, amíg a jelenlegi helyzetet az évtizedes beidegződések alapján elemezgetik a politikatudósok, nem tesznek egyebet, mint belesimulnak annak a politikai osztálynak az árnyékába, amitől nagyon gyorsan meg kellene szabadulni.
Bő egy hónappal ezelőtt írtam arról, hogy lassan ismertté válik a politika igazi arca, és az is kiderül, hogy a politikai elemzések csak egy vékony réteget karcolgatnak, így tulajdonképpen elkenik, elmaszatolják a lényeget.
Akkor nem is gondoltam volna, hogy a történések mennyire alátámasztják mindezt. És azt kell mondanom, pozitív irányba változnak a dolgok. Ugyanis egyre erősödik az országban a pártok feletti, civil aktivitás. Ami akár egy új politikai rendszer alapja is lehet, persze csak akkor, ha nem szállnak fel rá a kalandorok.
Mert nézzük csak meg, mi volt az igazi rákfenéje az elmúlt húsz évnek. Lehet velem vitázni persze, de úgy vélem, mindent felülmúlt a hatalomvágy, a másik fél lealázásának, megsemmisítésének szándéka. Még akkor is, ha az ország rokkan ebbe bele.
Ígéretspirálok, negatív kampányok, a politika kriminalizálása, az ellenfél démonizálása. Mindennek egyetlen célja volt: fokozni a hívekben a mások elleni gyűlöletet és erősíteni a ragaszkodást. Minden erre mutat, a kampányok hívószavai, a leegyszerűsített mondanivaló, az állandó harci készültség.
És ez be is jött politikusainknak. Tudatosan játszottak rá arra, hogy a magyar ember nem érti, és nem ismeri az igazi demokratikus elveket és játékszabályokat. Ami persze nem az ő hibája, lehetősége sem volt arra, hogy elsajátítsa ezeket. Így elfogadta azt, hogy vannak a jók és a rosszak, vannak a hazafiak és az idegenszívűek, stb.
És még mindig az a politikai osztály verekszik a fejünk felett, aminek ezt az egészet köszönhetjük. Mert lássuk be, a jelenlegi küzdelmek sem arról szólnak, hogy mi lesz az országgal, hogyan lehet ebből a katyvaszból kikeveredni. A hatalmon lévők éppen azon dolgoznak, hogy teljesen megsemmisítsék ellenfeleiket. Ha máshogyan nem megy, akkor kétes alapokon álló büntetőperekkel.
Az ellenzéknek meg semmi nem számít, csak annyi, hogy leváltsák az aktuális hatalmat. És, hogy ők üljenek a helyükbe. De arról egyetlen szó sincs, hogy mi lesz, ha ez mégis megtörténik. Borítékolom, ha a jelenlegi politika felállás marad, mondjuk, az erőviszonyok változásával, minden marad a régiben.
A görcsös ellenállás, a másik fél legyőzésének vágya, és ehhez a gátlástalan populizmus, a közhelyszintű kommunikáció, a gyűlölet intézményessé tétele, a szimpatizánsok felhergelése. És ugyanott maradunk, ahol vagyunk.
A formálódó civil világ egyelőre erőtlen, de a lehetőség megvan benne. De nem is ez a legnagyobb akadály, hanem az emberekben meggyökeresedett indulatok, érzelmek egyvelege. Ehhez viszont hosszú idő kell és értelem. Ami egyelőre nehezen érvényesül.
És hogy jön ehhez a politológia? Hát úgy, hogy az elemzők a mai napig is a régi sémák szerint gondolkodnak. A politikatudomány alapjait a régi, nyugati demokráciákban rakták le, oda érvényesek is. De nálunk azért komoly torzítást hozhat, ha mondjuk G. Almond politikai kultúra definícióiból válogatunk, vagy azon gondolkodunk, hogy a magyar választópolgárok a racionális vagy a szociális választói magatartás alapján döntenek-e.
Vagy azt elemezzük, hogy a szakpolitikai döntéseknél mennyire veszik figyelembe a társadalmi közép érdekeit, vagy, hogy milyen következtetéseket lehet levonni az időközi választásoknál az illékonysági index változásaiból.
Abban igaza volt Orbánnak, hogy véget ér az átmenet két zavaros évtizede. De nem úgy, ahogyan ő gondolja. Itt lesz a lehetőség, hogy egy új, valóban demokratikus rendszert építsünk ki, és ebben szerepük lehet a politikát tudományként művelőknek is.
No, nem mint politikai agitátoroknak, hanem mint segítőknek. Akik átadják tudásukat, tapasztalataikat, hogy kiépülhessen ez az új politikai rendszer.
Naiv és optimista vagyok, tudom. De azért jó hinni ebben.