A szakadék szélén az Európai Unió?

Hát igen, ezt állítja az Európai Bizottság korábbi elnöke. Jacques Delors szerint a gazdaságban is növelni kell a közösségi döntéshozatalt, vagy valódi együttműködés kell a tagállamok között. De éppen ez az, ahol a tagállamok védik a szuverenitásukat.

Az EU elődje a gazdasági együttműködés miatt indult el az 50-es évek végén, az alapítók azt ismerték fel, hogy ha a világgazdaságban meg akarják tartani vezető szerepüket, akkor össze kell rakniuk, amijük van. Termelési kapacitást, tudásbázist, erőforrásokat. Mert már akkor szorított a tengertúlról érkező árudömping.

Az első lépés a vámhatárok eltörlése volt, ennek okát is könnyű belátni. Hiszen az árut nem csak megtermelni kell, hanem eladni is, és akkor lehet eladni, ha minősége és – főként ára – versenyképes a közösségen kívülről érkező termékekkel. Amiket aztán jó nagy vámokkal sújtottak, miközben a vámunión belül mozgó árukat ez nem terhelte.

Nincs most elég hely arra, hogy végigvegyük az EU fejlődését, de az is nyilvánvaló volt, hogy a leszakadó térségeket fejleszteni kell. Az EU így bevezette a szolidaritás elvét és az elmaradott térségeket támogatta rendesen. És támogatja ma is, a jövő év végén lejáró hétéves költségvetésben komoly tételek szerepelnek a 2004-ben és a 2007-ben csatlakozott országok részére.

Azt csak megemlítem, hogy közben a politikai együttműködést is erősíteni akarták, akarják, és ennek is a kívülről jövő kihívások az okai. Ezért erősítették meg az Európai Parlament hatásköreit, és tettek kezdeményezéseket a közös külpolitika kialakítására.

Mert a tagállamok külön-külön nem fajsúlyosak a formálódó új világrendben. Nagyságrendekkel kisebb a lélekszámuk és gazdasági, katonai potenciáljuk, mint mondjuk az USA-nak, Kínának, Indiának, és az újabban felfelé törekvő dél-amerikai országoknak.

Együtt viszont már komoly tényezőnek számítanak, ehhez viszont a tagállamoknak fel kellene adniuk szuverenitásuk egy részét. Egyébként ezt már néhány esetben meg is tették. Például a gazdasági verseny, a vámok, a környezetvédelmi előírások, stb. közös szabályozásában.

Vannak azonban olyan területek, ahol a tagállami kormányok sokkal keményebben védik saját hatásköreiket. Ilyen pld. a külpolitika, ahol jelenleg is megmaradt a függetlenség nagy része, és a nemzetgazdaságok szabályozása. Utóbbi egyébként elég széles választékot kínál az Unión belül. Az angolszász országokban a – némileg korlátozott – piaci vezérlés működik, Franciaországban az állam súlya nagyobb, az északi államokban a neokorporativizmus, és még lehetne folytatni a sort.

A nagy gondot éppen az jelenti, hogy az eltérő gazdaságpolitikák eltérő teljesítményt hoznak, és a tagállamok között, bizony, komoly szintkülönbségek vannak. Eltérő méretű az egy főre jutó GDP, a költségvetési hiány, az államadósság. És ebből következően eltérő a nemzeti valuták súlya és stabilitása is.

Már, ahol ezek megmaradtak. Hiszen az euró bevezetése után kisebbségbe szorultak azok az országok, amelyek nem a közös fizetőeszközt használják. De hiába hívják eurónak a pénzeszközt, ha annak értéktartását a tagállamok nem tudják garantálni, éppen saját gazdaságuk teljesítményének ingadozása miatt.

Ezért van, hogy a görögök, a spanyolok, lassan az olaszok is segélyekre szorulnak, mert költségvetési hiányuk és magas államadósságuk húzza lefelé az euró árfolyamát és megingatja stabilitását.

Tehát itt kőkemény közgazdasági dolgokról van szó, a rosszul teljesítők húzzák magukkal az eminenseket is. Utóbbiak állampolgárai persze joggal háborognak, hogy az általuk befizetett adóból segítik ki a költségvetési fegyelmet lazán kezelőket, de ez kényszerhelyzet. Ugyanis ha ők buknak, bukik az euró és az eurózóna is.

Ezért volt tervben jó ideig a gazdaság közös szabályozása, egyébként vannak már most is közös szabályok, főként az eurózónán belül. Ilyen, hogy a költségvetési hiány nem lehet magasabb a GDP három százalékánál, az államadósság meg a 60 százalékánál. A gazdasági válság aztán felülírta ezeket a számokat, és az Uniónak nincs a kezében semmiféle eszköz, hogy az eurózónához tartozó országok felelőtlen gazdálkodását szankcionálja.

Ehhez kellene a közös gazdaságpolitika, de a nemzeti kormányok olyan erősen tiltakoznak, hogy bevezetésére jó ideig nem lesz esély. Ugyanis éppen azok a lehetőségek tűnnének el a tagállami kormányok kezéből, amelyekkel saját politikájukat akarják érvényesíteni.

Bármilyen érdekes, Orbán Viktor tavaly év végén, az uniós elnökség átvétele előtt éppen a közös gazdaságpolitika kialakítása mellett szólalt fel. De jött megint a válság, és a terv a szólamok szintjén maradt, tegyük hozzá, nem a magyar kormány hibájából.

Szóval, megoldásra van szükség, de a megoldás esélye egyre kisebb. Nem véletlen, hogy maga Delors is azt írja, hogy inkább a tagállamok közötti koordinációt kellene erősíteni, de ez nesze semmi, fogd meg jól. Márpedig ha az EU belezuhan a saját maga és a világválság által ásott szakadékba, az a tagállamokra is katasztrofális hatással lenne.

Ugyanis ne legyenek kétségeink, az uniós szabadpiacok és támogatások nélkül hazánk is csődközelbe kerülne. A teljes önállóság ugyanis a mai világban, egy olyan, exportra alapozó gazdaság mint a miénk esetében nem megvalósítható.

Az authark (teljesen önálló) gazdasági modell már az ókori görög városállamokban sem működött.

2 thoughts on “A szakadék szélén az Európai Unió?”

  1. Egyfajta Közös Piac igen,értékeket rátukmálo beavatkozo,bürokrata-tengert elöállito központi massza nem.Nem kell eröltetni ami nem megy.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.