Némileg új emberekkel, de továbbra is homályos szócsépléssel folytatódik a szocik megújulása. Így elmegy mellettük az idő.
A köztársasági elnök lemondása körüli történések rosszkor jöttek az MSZP-nek, hiszen éppen azon a hétvégén tartották tisztújító közgyűlésüket. A médiafelületet így elvette tőlük a Schmitt-ügy, nem mintha olyan nagy lett volna az érdeklődés.
És nem mintha olyan jelentős dolgok történtek volna. Mesterházy elnök maradt, amit borítékolni lehetett volna, a kihívójának nem volt sok esélye. Ami talán pozitívum, hogy most már tényleg eltűntek az elnökségből a régi emberek, új és kevésbé ismert nevekkel találkozhatunk.
Szóval, a megújulásnak ez a része talán megy. A fontosabb viszont nem igazán. Gondolok itt az erkölcsi, etikai dolgokra, és a politikai magatartásra is. A szociknak – jogosan, persze – még sokáig szembe kell nézniük az elmúlt két évtized hagyatékával, a korrupciógyanúval, az önérdek hajszolásának vádjával.
Itt lenne az ideje, hogy szembenézzenek ezzel, és nem a struccpolitikába meneküljenek. Hogy amiről nem veszünk tudomást, az nincs. Elkelne egy bocsánatkérés, mondjuk. És nem ígéretek, hanem bizonyítékok.
Mert ma már nincs politikai váltógazdaság, most éppen egy totális újraindítás előtt vagyunk. Amiben a baloldalnak, a jobboldalnak és a liberálisoknak is juthat szerep, de ehhez minden résztvevő szándéka és cselekedete kell.
A központi politikai erőtér ugyanis stagnálást jelent. Lehet, hogy vannak, akik ezt örömmel üdvözölnék, de ez nem vezet sehová. A világpolitika, az európai politika is gyökeres átalakuláson megy át, ha hazánk bezárkózik, akkor megint csak lemaradunk és kimaradunk.
Ezért kevés, ha az ellenzék csak akciózik, vagy mint a szocik, állandóan a megújulásról beszélnek, miközben szó sem esik konkrétumokról. Ennél már több kell, hogy az egyre terjedő politikai apátiából kirántsák az embereket.
Különben megáll az idő, és maradunk ott, ahol vagyunk. Az ötletelés, durcáskodás, ellenségeskedés világában. Ami nem éppen kecsegtető perspektíva.