Aki folyamatosan a harcot keresi, előbb-utóbb maga is elhiszi, hogy összeesküdtek ellene a sötét erők.
Nemzetközi puccskísérlet zajlott ellenem – mondta Orbán Viktor a tegnap frakcióülésen. És azt is, hogy ebben része volt a CNN-nek, valamint külföldi és hazai diplomatáknak is.
Nézzük meg, van-e valami valóságalapja a történetnek. A kormányt valóban támadta a nemzetközi sajtó, de nem emlékszem olyanra, aki a miniszterelnök személyét kritizálta volna. Döntéseit, politikai irányát igen, de erre fel kell készülnie annak, aki politikusnak megy. És Orbán több mint húsz éve a politika első vonalában van.
Kimondottan meglepő, hogy a CNN-t hozta fel, a hírcsatorna hitelességét nagyon kevesen kérdőjelezték meg eddig. Sokkal hihetőbb lett volna, ha baloldali lapokra hivatkozik, azokban tényleg voltak kemény kritikák.
Ahol igazán keményen nekitámadta, az az Európai Parlament volt. De – mint a nevében is benne van – a parlament éppen a politikai viták helyszíne, itt pártcsaládok vívják szokásos ideológiai harcukat. Amiben elsősorban különbözik a magyar országgyűléstől az, hogy itthon gyakorlatilag kétpólusú lett a politika, és mindig az diktál, aki többségben van.
Brüsszelben viszont több pólus létezik, és egyik sincs többségben. Ezért több helyről érkeztek a kritikák, és csupán a Fidesz pártcsaládja védte meg valamennyire a magyar miniszterelnököt, meg persze az elenyésző kisebbségben lévő, euroszkeptikus szélsőjobb. De utóbbi mindenkit megvéd, aki az EU-t kritizálja.
Az igazi súlyos kritikákat az Európai Bizottság fogalmazta meg, amely hangsúlyozottan nem politikai alapon dönt. Ők a jogszabályoknak, a tényeknek hisznek, és ezek alapján hozzák meg döntéseiket. Nem Orbán személyét támadták, hanem döntései egy részét.
De miből is jöhetett Orbán kijelentése, amikor puccskísérletről beszélt? A puccs olyan esemény, amikor az érvényes törvényeket megsértve valakik erőszakkal mozdítják el a törvényes hatalmat.
Könnyen lehet, hogy Olaszországra asszociált, ahol Berlusconit lemondásra kényszerítették. De ez a forgatókönyv nálunk teljesen kizárható. Egyrészt, Orbánnak tényleg erős a felhatalmazása, erősebb, mint talján barátjáé volt. Másrészt Olaszország tagja az eurózónának, így az ottani gazdasági lépések közvetlen hatással vannak a közös pénzre. Plusz Olaszország ma is az EU nettó befizetője, és ha csődbe megy, azt az Unió is megszenvedi.
Magyarországra mindez nem vonatkozik. Ha Brüsszel úgy látja, hogy reménytelen a helyzet, az ország nem fordul vissza a szakadék széléről, akkor van rá esély, hogy legyintenek, és magunkra hagynak. És ezt nem a többi uniós ország, hanem mi szenvednénk meg igazán.
Mi lehetett az oka a kijelentésnek? Mert jóhiszeműen elhihetjük, hogy véletlenül nem történik ilyen, ez elő lett készítve. Igaz, hogy egy zárt frakcióülésen hangzott el, de azt mindenki tudja, hogy onnan bőven van kiszivárogtatás.
Ha tudatos, előkészített cselekedetnek fogjuk fel, akkor arra juthatunk, hogy támogatóinak akart üzenni. Azoknak, akiket elsősorban Orbán neve villanyoz fel, nem a Fidesz. A közvélemény-kutatási adatok szerint 2010-ben a Fidesz 2,5 millió szavazója közül legalább egymillió nem a pártra, hanem Orbánra voksolt. És őket akarja megerősíteni elkötelezettségükben azzal, hogy az ellenség támadását vizionálja, azt, hogy sötét erők sötét eszközökkel akarják őt eltávolítani a helyről.
De van még egy olvasat. Az, hogy Orbán tényleg elhiszi ezt az egészet. Hogy szövetkeztek ellene, és semmi más szándékuk nincs, mint hogy őt elmozdítsák. Ami már komolyabb aggályokat vet fel. Hiszen csak olyan ember ellen szervezkednek a „sötét erők”, akit veszélyesnek tartanak. Tehát elhiszi, hogy ő egy elkötelezett, a jó oldalon álló harcos, akik küzd az alattomos ellenséggel. Ez viszont már nem politikai kategória, itt másféle szakemberekre van szükség.
Bacsó Péter Tanú c. filmjében megmutatják a Rákosit jelképező Bástya elvtársnak az előre kidolgozott koncepciós per anyagát. Ő megdöbbenve látja, hogy abban nem szerepel semmiféle merényletkísérlet ellene, és ekkor teszi a címbeli kijelentést. Mert aki ellen nem szervezkednek, azt nem tartják erős és veszélyes ellenfélnek.
És akinek állandó ellenségképre van szüksége, az mindig megtalálja azt, aki ellen küzdhet. Ha nem a külföldben, akkor a hazai pályán. Ha nem az ellenzékben, akkor saját pártjában. Volt erre már jó néhány példa a magyar történelemben.