Nem tudom, mond-e valakinek is újat a cím, hiszen a hiteles politikus kifejezés hallatán is kinyílik a svájci bicska az ember zsebében. Mert ugye, olyan nincs és nem is lehet. Ettől függetlenül lehetne hiteles politikát csinálni, de az nehezebb, mint megküzdeni a gonosz, hétfejű politikai ellenféllel.
De itt most nem is az a fő baj, hogy az emberek nem bíznak a politikában, hanem ma már a pénzügyi szereplők sem. És ezt nem én állítom, hanem a Kenneth Rogoff, a Harvard közgazdász professzora. A piac abban nem bízik, hogy a politikusok képesek lesznek politikai eszközökkel kezelni az újabb válsághelyzetet. És miért nem? Mert eddig sem ezt tették.
Három évvel ezelőtt a bankok becsődölését állami pénzek beinjekciózásával kerülték el, már ahol lehetett. De mindez csak rövidéletű megoldásnak bizonyult, hiszen azóta a bankok óvatosak, ráadásul kénytelenek is, mert a kormányok szigorú szabályokat hoztak a felelőtlen hitelezés megelőzésére.
És ez a két dolog együtt visszafogta a neokonzervatív (szakirodalomban olykor neoliberásnak nevezett) gazdaságpolitika eredményességét. Mármint azt, hogy ha adók csökkentésével felpörgetik a belső fogyasztást, azzal nő a gazdaság, itt lesz a versenyképességi kánaán.
Hát nem, és ezt azok a bezzegországok mutatják a legjobban, amelyekre a Fidesz még ellenzéki korábban mutogatott, mint követendő példa. Írországról, Portugáliáról beszélek, ezek most éppen ismét a veszélyzónában vannak.
A bankok ugyanis világszerte bizalmatlanok, olyan nagy a pánik, hogy az USA egyetlen fokkal való leminősítése miatt menekülnek a dollárból a befektetők, és a déleurópai országok zuhanása miatt az euróból is. Állnak át ezerrel a svájci frankra, aminek az árfolyama így lassan az euróét verdesi.
Az USA persze nem megy csődbe, hiszen államadóssága jelenleg is a GDP 80 százaléka körül van, éppúgy, mint nálunk. A nagy különbség, hogy az USA gazdasága a világon a legerősebb, mondhatnánk, most is dübörögne, ha ezt nem fogná vissza a banki bizalmatlanság. De azért nagy esésre így sem kell számítani, szóval az USA köszöni szépen, de jól van.
Ami a pánikot okozta az, hogy már az amerikai politikusok sem tudnak egyezségre jutni egymással. Vannak elemzők, akik szerint mindennek oka, hogy egyre szélsőségesebb emberek jutnak halatomhoz mindkét nagy pártban, és ők aztán a másik oldallal semmiképpen. Így történhetett, hogy a viszonylag jó gazdasági pozíció ellenére a hitelminősítők visszavetették eggyel a világ első számú gazdasági szereplőjét.
Mit is jelent mindez számunkra? Annyit, hogy – nyitott, exportra épülő gazdaság lévén – fel kell készülnünk egy újabb lejtmenetre. Amit már nem lehet kezelni az egyszeri, lyuktömködésre használt magánnyugdíj-pénztári vagyonnal, mert az már nincs, vagy éppen csak egy kicsi van belőle.
Nem számíthatunk az IMF-re sem, mert őket jól kipateroltuk innen, és régi-új barátainkra, a kínaiakra sem nagyon, hiszen náluk is esnek a tőzsdék, 6,5 százalékosra nőtt az inflációjuk.
Szóval, öveket bekapcsolni, lesz itt zuhanás. Még szerencse, hogy legalább a MOL 21 százaléka a miénk, igaz, jó ötvenmilliárdot buktunk az árfolyamon, de kicsire ugye, nem nézünk.