Ha nincs törvény, csinálunk

 

Nem tudom, rettegnek-e már eléggé hazánk volt miniszterelnökei. Hiszen le kéne már számolni az elkúró Gyurcsánnyal, és ha már arra járunk, akkor jöhet még a D-209-es Medgyessy, meg a libás Bajnai. Hogy egyszer és mindenkorra rend legyen ebben a k. országban. És vegyék figyelembe, hogy itt egyetlen más kormányfő sem maradhat szabadlábon, hiszen ez az emberek akarata, amit a fülkeforradalomban ki is nyilvánítottak, méghozzá világrekorder kétharmaddal.

Amire, ugye, joggal féltékeny a Nyugat, ezért cseszegetnek minket, csupán irigységből. Ezért inkább elmegyünk Keletre, ahol azért lesz még mit fejlődnünk, ott a 90-99 százalékok mennek ezerrel, de ezt is megtanulja majd a mi népünk. Ha meg nem, akkor leváltjuk, hiszen nekünk mindenre van felhatalmazásunk. Meg jól elküldjük a liberálbolsikat Debrecenbe stadiont építeni, megtanulják majd, hol lakik a magyarok istene.

Gyurcsányt meg le kell csukni, mert le kell, és kész. És ha nem megy törvényesen, akkor csinálunk hozzá törvényt, persze olyat, ami csak rá vonatkozik, maximum még a Medgyessyre meg a Bajnaira. Ezért aztán jól behatároljuk az időszakot, 2002 és 2010 között. Vigyázni kell, nehogy valaki elírja a dátumot, mert akkor aztán megint lehet törvényt módosítani.

Hiszen az államadósság növekedése hazaárulás, de csak akkor, ha nem mi csináljuk. Mert azért magunk között tudjuk, 2002 előtt is emelkedett az államadósság, meg 2010 után is emelkedik. De az nem baj, az nemzetmentés.

De azért vigyázni kell másra is. Nehogy a baloldali lakájmédia megemlítse, hogy a 2008-as vizitdíjas népszavazás, amit mi kezdeményeztünk, éppen arra volt jó, hogy megakadályozza a költségvetési hiány csökkentését, és így újabb hiteleket kellett felvennie az országnak. És azt is tagadni kell, ha valaki azt feszegeti, hogy a kínaiaktól, meg előtte néhány kereskedelmi banktól magasabb kamatra vettünk fel hitelt, mint ahogyan az IMF adta volna. Hiszen az IMF a kapitalista, liberális rablótőke megtestesülése, a kínaiak meg 60 éve a barátaink.

Szóval, csak okosan azzal a törvénnyel, a lényeg, hogy Gyurcsányt le kell csukni. Meg a Medgyessyt, meg a Bajnait is. Kerül, amibe kerül.