Sikerült lehűteni a pénzpiacokat

Nem kellett hozzá más, csak néhány, nem unortodox mondat. Vagyis, szó sincs spekulációs támadásról, éppen ellenkezőleg.

 

Némi késztetést éreztem arra, hogy azonnal felülírjam előző bejegyzésemet. Az ugyanis arról szólt, hogy ha törik, ha szakad, Orbán nem hátrál meg, inkább beleviszi az országot az államcsődbe, és megnevez néhány, egyébként sem éppen népszerű bűnbakot. De a ma délelőtti események mintha kicsit elkanyarodnának ettől az iránytól.

Persze, nem búcsúzhatunk még el az államcsőd rémétől, de legalább megállt a forint értékvesztése. Mint láthatjuk ezt a portfolio.hu grafikonján.

 

Ehhez nem kellett semmi más, mint egy kis vakuvillogtatás a miniszterelnök és a jegybank elnöke találkozójáról, ahol Orbán kijelentette, folyamatosan egyeztetnek, és hogy nem akarják lenyúlni a valutatartalékot. Garancia egyikre sincs, de legalább elhangzottak.

A másik, hogy Fellegi Tamás szinte szabad mandátumot kapott az IMF tárgyalásokra, akár azt a hitelformát is választhatja, ami a legszigorúbb feltételeket írja elő a kormány számára.

A forint euróval szembeni árfolyama gyorsan csökkent, ráadásul a tízéves államkötvény hozama is zúgott lefelé 0,32 százalékpontot. Sajnos, még mindig 10 százalék felett van, és az igazi piaci érdeklődéshez 7 százalék körülire kellene csökkennie, de legalább valami történt.

(Utóbbihoz egy kis magyarázat. Az államkötvény magas hozama azt jelenti, hogy kockázatos a megvásárlása, mert nem garantált annak normál visszafizetése. A befektetők az alacsonyabb, de biztos kamat esetén nyitják ki bankszámlájukat. És, ha elindul az állampapírok értékesítése, akkor kisebb szükség lesz az IMF-re.)

De a lényeget láthatjuk, ha történik néhány ésszerű dolog, arra azonnal reagálnak a piacok, és csökken a szorítás az állam nyakán. Persze, ehhez a kormány kompromisszumképességére is szükség van, az ígéret akkor szép szó, ha be is tartják.

Az IMF feltételei között ugyanis olyanok is szerepelnek, mint hogy garantálni kell a Nemzeti Bank függetlenségét, ehhez egy új törvény módosítása kell. És, hogy el kell felejteni az egykulcsos adót, esetleg kompromisszumként vagyonadót vagy ingatlanadót kell kivetni. Mert valahogyan be kell tömni azt a hatalmas lukat, amit az egykulcsos adó ütött az állami bevételeken.

A feltételek teljesítése azonban egyértelmű arcvesztést jelent a kormánypártoknak, a kormánynak és személyesen Orbánnak is. Be kell ismerniük – és nem csak Navracsicsnak -, hogy elhibázott volt a gazdaságpolitikájuk, nem jöttek be az unortodox intézkedések, és innentől azt teszik, amit a józan ész, és nem a vakhit diktál. Ami nem lesz egyszerű, mert teljesen más kormányzati kommunikációt és magatartást követel meg.

Az viszont tisztán látszik, hogy nem nagyon lehet bűnbakokat keresni, ha spekulációs támadás érte volna a forintot, akkor néhány mondat nem hűti le a piacot. Most azt figyeli majd a piac, az EU és az IMF, hogy folytatódik-e a kompromisszumkeresés, és az államcsőd elkerülése érdekében a kormány vállalja-e a józan ész politikáját a vakhit helyett.