Nem jött be Orbán taktikája

Valószínűleg azt hitte, hogy ha kifejezi együttműködési szándékát, akkor békén hagyják. Tévedett.

Ha valaki látta Orbán egy évvel ezelőtti fellépését az Európai Parlamentben, és látta a mait is, szinte két különböző embert láthatott. Tavaly még egy energikus, önmagában bízó, és mindenkivel harcba szállni készülő politikus próbálta kiosztani a képviselőket, most egy beletörődő embert láthattunk.

A kettősség persze másban is megmutatkozott. Tavaly önmagát és kormányát Magyarországgal azonosította, most ezt már nem lépte meg. Inkább az előző kormányok felelősségét hangoztatta, mondván, mekkora szarban hagyták az országot, és hogy mekkora munkát kellett elvégeznie. És célzott arra, hogy a sok munka közben becsúszhattak hibák, amiket készek kijavítani, ha megmondják, melyek is azok.

De volt más kétarcúság is. A parlamenti ülésteremben minden feltétel nélküli kijelentéseket tett az Európai Bizottsággal való együttműködésre, ezt azzal indokolta, hogy Magyarország demokrácia, és a demokrácia értékeit fontosnak tartja. Előtte azonban a Bild Zeitungnak azt mondta, nem az érvek, hanem a hatalom előtt hajlik meg.

A parlamentben aztán rendesen kiosztották, az Európai Néppárt lagymatag támogatása kevés volt ennek kompenzálására. Sőt, némi obstrukció is felfedezhető volt, a semmitmondó hozzászólásokkal az időt akarták húzni.

Pedig Orbán valószínűleg azt hitte, éppúgy megússza, mint tavaly. Akkor néhány kisebb dogot módosítottak a médiatörvényen, és a kritika el is hallgatott. Most hiába fejezte ki együttműködési szándékát, és ígérte meg az eljárások alapját jelentő törvények módosítását. Ebben a helyzetben már kevés volt.

Persze, a vitának nem sok következménye lesz, szépen elbeszélgettek, elvitatkoztak. A lényeg ott lesz, amikor teljesíteni kell az Európai Bizottság felszólításait, erre egy hónapjuk van.

De a fentebb említett kettősség azt mutatja, egyáltalán nem változott meg Orbán magatartása. Másként beszél az európai politikusok között, hiszen szüksége van a támogatásukra, És másként üzenget haza, a választóknak. Kint együttműködést ajánl és megértést kér, itthonra szól az a mondata, hogy csak a hatalom és nem az érvek előtt hajlik meg.

Most már azt is el tudom képzelni, hogy a mártír szerepére pályázik. Mert, hogy ő meg akarta védeni Magyarországot, de a külföldi összeesküvők nem adják fel, és továbbra is az ország szuverenitását támadják.

Orbán taktikája kint nem jött be. Itthon egyébként még bejöhet.