Az Egyesült Államokban alapvetésnek számít, hogy az elnökválasztást a belpolitikai kérdések döntik el. Az átlag amerikait ugyanis nem érdekli Európa, Ázsia, a világ tőlük távol eső része. Azért most ez is szerepet játszhatott, úgy is mondhatnám, a galambok legyőzték a héjákat.

Hiszen Obama bejelentette, kivonja katonáit Irakból, Afganisztánból, meg akar békülni Iránnal, jobban bízik a tárgyalásos technikákban, mint az amerikai életeket és dollármilliárdokat követelő fegyveres jelenlétben.

Ami kétségkívül vonzóbb lehetett, mint Romney harcos kiállása, a republikánus jelölt keményebb fellépést akart Iránnal szemben, és folytatta volna a konfrontatív külpolitikai stílust. Nem véletlen, hogy Izrael az az ország, amelyik a legkevésbé örülhet most a demokraták győzelmének, mert a korábbi erőteljes, fegyveres amerikai támogatás csökkenni látszik, ami Izraelt is békülékenyebb magatartásra inti. Persze, majd a jövő mutatja meg, kinek is lett volna igaza.

De néhány szót a belpolitikáról. Obama négy éve alatt szakított a meggyökeresedett hagyományokkal. Nagy küzdelem árán bevezette a kötelező egészségbiztosítást, sokat tett az esélyegyenlőségért és a kisebbségi jogok érvényesítéséért.

Vagyis mindazt megcsinálta, amit a republikánusok és az ultrakonzervatívok elleneztek. Nem véletlen, hogy azokban az államokban érte el a jobb eredményeket, ahol színesebb a társadalom szociális összetétele, és ahol lazább az életfelfogás.

Romney ennek éppen az ellenkezőjét képviselte, ő a déli farmerek, olajmilliárdosok életfelfogását közvetítette. A blogszférában már meg is jelentek azok a kommentek, amik szerint a latinok és az afroamerikaiak választották meg Obamát, a „fehér amerikaiak”  inkább Romneyra szavaztak.

Ebbe a vitába nem mennék most bele, inkább a gazdasági részét nézném meg a dolgoknak. Obama továbbra is pórázon akarja tartani a gazdasági szereplőket, vigyázva arra, nehogy újabb válságba sodorják az országot. Romney viszont a vadkapitalizmus híve, és teljesen kivonná az államot a gazdaság szabályozásából.

Azt nem tudom, hogy ennek mekkora szerepe volt a választásokban, valószínű, hogy Obama gazdaságpolitikája nagyobb biztonságot ígért, mint republikánus ellenfeléé. Nem véletlen, hogy az európai országok többsége fellélegzett, mert egy újabb amerikai válság komolyan veszélyeztetné a kínlódó Európa helyzetét.

Éppen ezért nekünk is üdvözölni kellene Obama megválasztását, hiszen a biztonságosabb amerikai gazdaság Európán keresztül nekünk is nagyobb mozgásteret és kevesebb kockázatot jelent.

Persze, értem én, ha a magyar kormány nem jár örömtáncokat, hiszen a magát jobboldalinak és konzervatívnak nevezett Fidesz természetes szövetségesei a republikánusok lennének. De azért meg kell azt is nézni, hogy a magyar kormány gazdasági elképzelései inkább Obama nézeteihez közelítenek, már ha beszélhetünk egyáltalán ilyenről.

Obama ettől függetlenül nem volt nagy elnök, és várhatóan ezután sem lesz az. Nem tartják jó taktikusnak, és a szemére vetik, hogy túlságosan akadémikus a gondolkodása. Úgy tűnik, az amerikaiak a kisebbik rosszat választották, ami azért ismerős érzés lehet nekünk is.

Akár még igaza is lehetne Selmeczi szóvivőnek abban, hogy a gazdasági válságból a pártok is vegyék ki a részüket. Orbán Viktor csütörtökön beszélt arról, hogy 2013-ban és 2014-ben vonják meg a pártoktól az állami támogatást.

A támogatást mindig a legutóbbi országgyűlési választások eredményei alapján osztják el, az elért eredmények alapján. Azt viszont kevesen tudják, hogy nem csak a parlamentbe bekerült pártok kapnak támogatást. Azok is, amelyek nem érik el ugyan az 5 százalékos parlamenti küszöböt, de a listán legalább 1 százalékot szereztek. Mondjuk, ennek nincs különösebb jelentősége jelen esetben, de ez a támogatásara szolgál, hogy a látható támogatottsággal rendelkező parlamenten kívülieknek is legyen esélyük a megmaradásra.

Az elmúlt két napban sokan írtak arról, hogy a pénzmegvonás hogyan teszi tönkre az ellenzéket. Hát, nagyon, ez kétségtelen. A pártok költségvetésének meghatározó részét fedezi az állami támogatás, persze, vannak eltérések. A Fidesz büdzséjének 85, a KDNP költségvetésének 90 százaléka származik az államtól. A Jobbiknál ez 89, az LMP-nél 88 százalékban jelentkezik. Egyedül az MSZP tudott több külső támogatást mozgósítani, náluk 65 százalékot jelentett tavaly az állami apanázs.

Persze, ezeket az adatokat fenntartással kell kezelni, hiszen a pártok hallgatólagos beleegyezése miatt átláthatatlan és követhetetlen a pártfinanszírozás minden részlete. De kétségtelen, hogy állami támogatás nélkül a vegetálás szintjére kerülnének a pártok, esélyük sem lenne arra, hogy bent maradjanak a köztudatban, a parlamenti szereplés ehhez kevés.

Azért zseniális a húzás, mert úgy tűnhet, hogy a Fidesz saját magán szorít a legnagyobbat, hiszen ők jövőre közel egymilliárdos összegről mondanának le. És most nyugodtan, hátradőlve mosolyoghatnak azon, hogy az ellenzék harsányan tiltakozik, amin aztán a választópolgárok jól felháborodnak, mondván, a pártok az államon élősködnek.

A Fidesznek, persze, nincs aggódnivalója, hiszen az állami megrendeléseken felhizlalt oligarchájuk nemzeti nagytőkéseik simán kipótolják a kiesett bevételt. A pártok mögött mindig is volt holdudvar, akikkel win-win alapú játékot játszottak. Vagyis mindkét fél profitált belőle.

Dávid Ibolya korábbi kijelentésének biztosan volt valós alapja. Az MDF egykori elnöke azt mondta, a kormánypártok és az ellenzék 70-30 arányban osztoznak az állami költségvetésből szivárgó pénzeken. Mostanra viszont ez az arány a 100-0 arány felé közelít, a Fidesz mindent visz.

Így valóban ellehetetlenülnek az ellenzéki pártok. Úgy tűnik, a Fidesz Orbán Viktor nagyon fél a 2014-es választási vereségtől, és mindent elkövet, hogy előre eldőljön a verseny. A választókerületek átszabása, a választási törvény módosításai, és most az állami finanszírozás befagyasztása mind ebbe az irányba mutatnak.

De ne legyenek kétségeink, könnyen lehet, hogy a ciklus végén gyorsan módosítják ismét a törvényt, és visszaállítják az állami támogatást, de csak akkor, ha az több hasznot hoz nekik, mint ellenfeleiknek. Mint ahogyan tették ezt a „pofátlan” végkielégítések 98 százalékos különadójával. 2014-től ez már nem érvényes, mert akkor kell majd a saját embereik egy részét végkielégíteniük, hiszen jóval kevesebb országgyűlési képviselő lesz. És a j mamelukokat nem engedhetik el kistafírungozás nélkül.

A Szonda Ipsos legutóbbi mérése szerint megállt a Fidesz támogatottságának csökkenése, sőt, 3 százalékponttal nőtt is az utóbbi hónapokban. A Fideszre most a teljes, választókorú lakosság 19 százaléka szavazna, ami 1,4 millió szavazót jelent.

De erősödött az MSZP is, szintén 3 százalékponttal, 14 százaléknyi szavazatra számíthatna a párt, ami 1,1 millió szavazatnak felel meg. Vagyis, a Fidesz előnye most durván 300 ezer szavazat lenne.

A hónap vesztese a Jobbik, két százalékpontot csúszott vissza, most 7 százalékon áll, ami 600 ezer szavazatnak felel meg. Az LMP viszont erősödött, most éppen a parlamenti küszöböt, az 5 százalékot súrolja, a Demokratikus Koalíció stagnál a maga 2 százalékánál.

Ha megnézzük a biztos szavazók körében kapott eredményeket, természetesen hasonlókat látunk, a Fidesz most 41, az MSZP 28, a Jobbik 17, az LMP 9, a DK 4 százalékon áll. De a tényleges adatoknál fontosabbak a tendenciák, amiket a Szonda Ipsos grafikonján le lehet olvasni.

A Fidesz elkezdte visszaszerezni korábban elveszített támogatóit, az MSZP kis mértékben erősödik, a Jobbik ennél nagyobb arányban gyengül, az LMP ingadozik, a DK stagnál. Az okokra egyértelmű magyarázatot adnak az idei év politikai történései, főleg, ha megnézzük az Európai Unióhoz való viszonyt.

A Szonda Ipsos mérése szerint a Fidesz támogatói közül 58 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint hátrányos hazánk uniós tagsága. Az MSZP szimpatizánsok körében pedig átbillent az arány, korábban itt is többen voltak az Unióhoz negatívan viszonyulók, de az elmúlt két hónapban 48 százalékra nőtt az uniós tagság mellett kiállók aránya, miközben az ellenzőké 43 százalékra csökkent.

Azt hiszem, a külpolitikai történések (az éles vita az Európai Parlamentben, a kötelességszegési eljárások elindítása) volt az egyik oka a szimpatizánsok aktivizálódásának, a másik viszont az erre adott hazai politikai reakciók.

A kormány melletti utcai kiállások erősítették a Fidesz tábor kohézióját, és érdekes módon ez kiváltotta a baloldali szimpatizánsainak aktivitását is. Amolyan dafke módon, ha a kormányt pártolók megmutatják magukat, akkor az ellenzék is. Mindez azonban azt jelzi, hogy az évekkel, évtizedekkel korábban kialakult pártszimpátia nem tűnt el, csupán illegalitásba vonult, amiből most kezd előjönni.

Mit is akarok ezzel mondani? Azt, hogy szerintem nem igazak a két tábor közti átjárásról szóló elméletek. Egy Fidesz szavazóból nem lesz MSZP-s, és viszont. Inkább eltűnnek a politikai homályban, ha nem értenek egyet az általuk preferált párttal, de soha nem fognak átmenni a túloldalra, még egy semmilyen következményekkel nem járó közvélemény-kutatás kedvéért sem.

Vagyis, ismét beigazolódik a politikai marketing azon tétele, hogy a legnagyobb energiát a saját szimpatizánsok visszaszerzésére, mozgósítására kell fordítani, a másik táborból, táborokból, úgysem sikerül átcsábítani senkit.

Persze, van még két tanulsága a vizsgálatnak. Az egyik, hogy a Jobbik elkötelezett szimpatizánsai kevesebben vannak, mint azt gondolnánk. Vannak, akik kacérkodnak velük, de ha úgy érzik, hogy szükség van rájuk, visszatérnek a politikai közép irányába.

A másik tanulság: valószínűsíthető, hogy az alternatív mozgalmak (Szolidaritás, Milla) rendezvényein részt vevők is hasonlóan gondolkodnak, persze, a politikai paletta másik oldalán. Elmennek tüntetni, de ha komolyan választaniuk kellene, akkor a már ismert pártok között válogatnak, és többségük az MSZP-t választja.

Ezeket a tanulságokat azért valószínűleg levonják a politikusok is. A Fidesz érdeke, hogy a mérsékeltebb szavazókat elvonja a Jobbiktól, az MSZP-é, hogy magához csalogassa a kormánnyal kritikus szavazókat.

De leginkább az LMP-nek és a DK-nak van gondolkodni valója, úgy látszik, ők jó ideig megmaradnak a melléksodorban. Nem nagyon dédelgethetnek ennél komolyabb terveket.

Itt az új választási rendszer, pontosabban annak váza. Mert hiába harangozták be, hogy majd jól bemutatják, a lényeg csak később következik. Egyelőre úgy látszik, nem volt hiába minden tiltakozás.

Egyfordulós, vegyes rendszert akar a Fidesz – derült ki a Fidesz frakcióülés után. Persze, a koncepció már ismert volt, sokan szedték szét darabjaira. Pedig egyelőre nem nagyon van mit, mert éppen a vitatott pontok maradtak homályban.

Még azt sem tudjuk, hány egyéni képviselő lesz, mekkorák lesznek a választókerületek, mire szavazhatnak a határontúliak. Ami azért elég gáz, tekintve, hogy az egyik legfontosabb törvényről van szó. De biztosak lehetünk benne, hogy a Fidesz ezt is elintézi néhány nap alatt.

Pedig nem lesz könnyű dolguk, hiszen saját frakciótagjaik jó része a saját politikai karrierje ellen kell, hogy szavazzon. Egyrészt, ugye, kisebb súlyúak lesznek a polgármesterek, a helyi képviselő-testületek már most is kisebbek. És a jelenlegi 386 helyett max. 200 képviselő lesz az országgyűlésben is, így jó részük itt sem juthat mandátumhoz.

Nem irigylem azokat, akiknek ezt át kell verniük az elkényelmesedett frakciótagokon. De meg fogják tenni, abban biztosak lehetünk.

A kormánypárthoz közeli szakmai műhely (az egyik politikatudományi intézet) főmunkatársa említette egy kislétszámú beszélgetésen még a tavasszal, hogy azért jó frakcióvezető Lázár János, mert ő képes erre, és kordában tudja tartani az indulatokat. Ezért nézik el neki az időnkénti balhékat és meggondolatlan kijelentéseket.

De visszatérve a választási rendszerre, az már most látszik, hogy a Fidesz hajlandó némi kompromisszumra. Egyébként kénytelen, hiszen csökken a népszerűsége, ráadásul a külföld árgus szemekkel figyel.

Így most belengették, hogy megoldják az elveszett szavazatok kompenzációját, vagyis valamennyivel arányosabb lesz a rendszer. Persze, ha ez csak jelzésértékű lesz, akkor csupán kirakatintézkedésről van szó. Szóba került az is, hogy a határontúli magyar állampolgárok csak listára szavazhassanak, ezzel némiképpen csökkenteni tudják a kritikus hangokat.

És arról is szó van, hogy mandátumot kapnak a hazai nemzeti kisebbségek. Ami már közel húszéves adóssága az országgyűlésnek, ráadásul jelenleg alkotmánysértő.

Talán valahol bejön az az ellenzéki taktika, hogy a parlamentre módosító indítványok tömegét zúdítják. Amit, persze, első körben azonnal elutasít a kétharmados többség, de egy részét később saját javaslatként visszahozzák és elfogadják. Így megmarad az arcuk, és közben hasznosítják a jó ötleteket.

Talán lesz még néhány ilyen a választási törvény elfogadásáig. Ugyanis egyre inkább úgy tűnik, ez nem csak a jelenlegi ellenzék számára hátrányos, de adott esetben a Fidesznek is az lehet. De erről legközelebb.

Nem tudom, rettegnek-e már eléggé hazánk volt miniszterelnökei. Hiszen le kéne már számolni az elkúró Gyurcsánnyal, és ha már arra járunk, akkor jöhet még a D-209-es Medgyessy, meg a libás Bajnai. Hogy egyszer és mindenkorra rend legyen ebben a k. országban. És vegyék figyelembe, hogy itt egyetlen más kormányfő sem maradhat szabadlábon, hiszen ez az emberek akarata, amit a fülkeforradalomban ki is nyilvánítottak, méghozzá világrekorder kétharmaddal.

Amire, ugye, joggal féltékeny a Nyugat, ezért cseszegetnek minket, csupán irigységből. Ezért inkább elmegyünk Keletre, ahol azért lesz még mit fejlődnünk, ott a 90-99 százalékok mennek ezerrel, de ezt is megtanulja majd a mi népünk. Ha meg nem, akkor leváltjuk, hiszen nekünk mindenre van felhatalmazásunk. Meg jól elküldjük a liberálbolsikat Debrecenbe stadiont építeni, megtanulják majd, hol lakik a magyarok istene.

Gyurcsányt meg le kell csukni, mert le kell, és kész. És ha nem megy törvényesen, akkor csinálunk hozzá törvényt, persze olyat, ami csak rá vonatkozik, maximum még a Medgyessyre meg a Bajnaira. Ezért aztán jól behatároljuk az időszakot, 2002 és 2010 között. Vigyázni kell, nehogy valaki elírja a dátumot, mert akkor aztán megint lehet törvényt módosítani.

Hiszen az államadósság növekedése hazaárulás, de csak akkor, ha nem mi csináljuk. Mert azért magunk között tudjuk, 2002 előtt is emelkedett az államadósság, meg 2010 után is emelkedik. De az nem baj, az nemzetmentés.

De azért vigyázni kell másra is. Nehogy a baloldali lakájmédia megemlítse, hogy a 2008-as vizitdíjas népszavazás, amit mi kezdeményeztünk, éppen arra volt jó, hogy megakadályozza a költségvetési hiány csökkentését, és így újabb hiteleket kellett felvennie az országnak. És azt is tagadni kell, ha valaki azt feszegeti, hogy a kínaiaktól, meg előtte néhány kereskedelmi banktól magasabb kamatra vettünk fel hitelt, mint ahogyan az IMF adta volna. Hiszen az IMF a kapitalista, liberális rablótőke megtestesülése, a kínaiak meg 60 éve a barátaink.

Szóval, csak okosan azzal a törvénnyel, a lényeg, hogy Gyurcsányt le kell csukni. Meg a Medgyessyt, meg a Bajnait is. Kerül, amibe kerül.

Persze, van magyarázat. Most már biztos, hogy Szilvásy kettős ügynök.

Mert gondoljunk csak bele, mikor kerül szabadlábra egy kém, aki lebukott. Akkor, ha sikerül átfordítani, és ettől kezdve azoknak kémkedik, akik ellen addig. És fordítva.

A jólértesült sajtó megírta, hogy Szilvásy titokminiszterként egy orosz érdekeltségű céget bízott meg azzal, hogy a Fidesz embereit elzárják a titkosszolgálati információktól. Úgy tűnik, némi sikerrel, különben nem lenne ez az egész hajcihő, gondolhatjuk naivan.

De ha kiengedték, akkor valószínűleg ráállt arra, hogy ezentúl az MSZP embereit kell eltávolítani a secretworld közeléből. És ha eddig is sikeresen működött, miért ne tenné ezentúl is.

Képzeljük el, hogy a következő választáson egy harmadik párt kerül hatalomra, és ők is megbízzák a feladattal Szilvásyt, miután jól megsétáltatták a közelisajtó kamerái előtt. És képzeljük el, hogy akkor is sikerrel jár majd.

Mi lesz ennek a vége? Még a végén eltűnnek a titkosszolgálatok mellől, környékéről a pártemberek, és maradnak azok, akiknek csak a szakmai munka, a szolgálat fontos.

Előbb-utóbb szobrot kap ez a Szilvásy…

Nem tudom, mekkora siker, hogy Ágh Pétert ismét a Fidelitas elnökének választották, mégpedig 90 százalék feletti szavazati aránnyal. Az ember ilyenkor csettint egyet az ujjával, és azt mondja, ez igen, nagyon tudhat valamit ez a Péter.

A kitörő lelkesedést aztán némileg visszafogja, ha megtudjuk, egyetlen jelöltként indult az elnöki székért (posztért, tisztségért, megbízatásért ). De motoszkál azért némi érgörcs a hátsó lebeny tájékán, hogy akkor már miért nem 99 százalékkal?

Mert ugye, a 100 százalék azért nehezen jön össze, hiszen még a küldetéstudattól vezérelt küldött is elténfereghet a mellékhelyiségek vagy a büfé irányába, arról már nem is  beszélve, ha hirtelen telefonálnia fészbúkolnia vagy tvittereznie kell. Persze, kényszerből vagy kötelességtudatból.

De hol van az a közel 10 százaléknyi szavazat, ha már másra nem tudták leadni, ugyi. Pedig milyen szép is lett volna, éppúgy, mint az átkos proletárdiktatúrában, amikor az országgyűlési képviselőválasztásokon azért versenyeztek a szavazókörök, hogy melyik fejezi be előbb a munkát. Hiszen kvázi kötelező volt szavazni, így akár reggel 9-kor be is csukhatták a szavazófülkét. A választáson meg úgysem kellett gondolkodni, hiszen csak egy volt a jelölt…

Nem tudom, igaz-e, hogy valószínűleg nincs is igazi tétje ennek a dolognak. A Fidelitasról keveset hallani, valószínűleg káderképzőként működik, amire élő példa a mi Péterünk. De néhány, a nagy testvért támogató sajtközleményen kívül… Hát, nem nagyon lehet emlékezni egyébre.

Persze, a nagy testvér időnként megsimogatja ktestvére buksiját, hoz neki ajándékot, néhány parlamenti mandátumot, egy-két felügyelőbizottsági, igazgatótanácsi széket, ha már ilyen jól teljesíti a feladatát.

Nem tudom, emlékszik-e még valaki arra, amikor két évvel ezelőtt elnökké választották Ágh Pétert. Akkor egy fidelitasos név nélkül azt mondta, azért Péterünk lett az elnök, mert nem találtak nála jobbat. Ebből most két dolog lehetsége:

1. Most sem találtak jobbat.

2. Nem is kerestek, mert erre van szüksége a szervezetnek és a nagyobb testvérnek.

Nem tudom, melyik a rosszabb lehetőség.