A fene sem érti már ezt a nagy nekibuzdulást. Mert nem elég, ha a kormány és az ellenzék saját szimpatizánsait utcára szólítja, itt bizony már elkél a külföldi segítség is. Nem bíznak talán magukban? Mire fel ez az internacionalizmus, amit a jobboldal egyébként az ördögtől való baloldali-liberális, nemzetáruló csökevénynek tart? Pedig könnyű kitalálni az okokat, és könnyen lehet, hogy egymást erősíti a két nagy ötlet.

A kormány melletti tüntetésre érkező lengyeleket az a Gazeta Polska nevű újság szervezi, amit a Bencsik-féle Magyar Demokrata testvérlapjának tartanak. A február eleji kormánypárti felvonulásnak Bencsik az egyik főszervezője volt. A dolog lényege egyébként az lehet, hogy megmutassák, a sok külföldi kritika ellenére a kormánynak vannak támogatói Európában, ráadásul Lengyelország a nagyok közé tartozik.

De jönnek kormányellenes tüntetők is, mégpedig Franciaországból, hogy megmutassák, a kormányt kritizálóknak is vannak külföldi szimpatizánsaik. Őket a Libération című francia baloldali lapban toborozzák francia értelmiségiek, köztük Daniel Cohn-Bendit, aki az EP-ben a legkeményebben osztotta Orbán Viktort, már kétszer is.

Szóval, lesz itt nemzetközi összefogás bőven a magyarságért, mondjuk nem meglepő, hogy mindkét oldal kritizálja a másikat, amiért külföldiekkel akar erősíteni a nagy felvonulós, zászlólengetéses show-ban.

Ezen azért még lehet vigyorogni, hiszen saját maguk alatt vágják a faágat. Azon viszont már kevésbé, hogy a szélsőjobb, pontosabban a Betyársereg nevű alakulat viperás támadásokra készül a Milla tüntetés résztvevői ellen. Arra buzdítják tagjaikat és szimpatizánsaikat, hogy kis csoportokban támadjanak a Milla tüntetésre, verjenek le mindenkit, akit egy perc alatt lehet, aztán tűnjenek el. Mindezt az egyik közösségi portálon népszerűsítik.

A Milla persze rendőrségi feljelentést tett a fenyegetés miatt, de szerintem a betyárok azt akarják elérni, hogy minél kevesebben menjenek ki a kormány ellen tüntetgetni.

Ha végiggondoljuk a fentieket, azért elkeserítő, hogy hol tartunk ma. Ma már úgy megy minden, mint a bandaháborúkban. Megküzdenek a területért, erőt mutatnak, külső segítséget hívnak.

Mi meg tátott szájjal csodálkozunk, mivé lett nemzeti ünnepünk, mennyire nem arról szól a dolog, amiről kellene. Csak egy dolog vígasztal. Könnyen lehet, hogy a lengyelek és a franciák a végén jót söröznek együtt, aztán hazamennek.

Mi meg itt maradunk.

Tegnap kíváncsian olvastam az elemzéseket, számításokat, cáfolatokat és visszacáfolatokat arról, hogy hányan is voltak a szombati, békemenetnek nevezett demonstráción. Ebbe nincs értelme belemenni, úgysem tudnék igazságot tenni, a lényeg, hogy sokan voltak, többen, mint az ellenzéki tüntetéseken.

Azzal sem akarok különösebben foglalkozni, hogy kikből tevődött össze ez a tömeg, egyetlen dolog biztos, és már sokan le is írták, hogy a Fidesz komoly mozgósítási potenciállal rendelkezik, és birtokában van az ehhez szükséges infrastruktúrának is.

Inkább azon morfondíroznék el, milyen szándékok vezettek idáig, és milyen következményekkel számolhatunk. A szándék egyértelmű volt, demonstrálni azt, hogy a kormánypártnak még mindig nagyobb tábora van, mint az ellenzéknek. De ha ennyiből állt volna a dolog, akkor csak egy ismert állapotot mantráztak volna újra és újra.

Mert senki sem vitatja, hogy valóban így van. A közvélemény-kutatási adatok is ezt mutatják. De mutatnak mást is, a támogatottság egyértelmű csökkenését. Alapvető szempont a politikai kampányok tervezésénél, hogy meg kell határozni az elsődleges célcsoportot, azt, ahol a legnagyobb eredményt lehet elérni a legkisebb anyagi és szellemi ráfordítással.

Ez a csoport pedig a saját tábor. A még meglévőket meg kell erősíteni szimpátiájukban, a közben távozottakat pedig vissza kell csalogatni. És ehhez nincs jobb eszköz, mint feléleszteni az együvé tartozás élményét. A Fidesznek ez nagyon jól ment ellenzékben, valószínűleg ráébredtek, hogy kormányon is meg kell és meg lehet csinálni, és csak nyerhetnek vele.

A belföldre sugárzott üzenet tehát az, hogy sokan vagyunk, erősek vagyunk, érdemes köztünk maradni, mi vagyunk a nyerő erő. És azt is tudjuk a politikából, hogy valóban létezik a nyerteshez húzás jelensége. Egyszerűen az emberek szeretnek oda tartozni, ahol sokan vannak, és ahol sikerekre számíthatnak. Még ha ez a siker olyannyira közvetett is, mint a politikai életben.

De mindennek van egy nagyon komoly hátulütője, amivel eddig sem foglalkozott a Fidesz, így most sem érdekli. Mégpedig az állandó készültség és az ellenségkeresés. Mert itt nem csak a kormányt is Orbánt ajnározták, szidták és gyalázták a hazai ellenzéket, a sajtót, mindenkit, akinek más a véleménye. És megkapta a magáét az EU és az IMF is, és egyre hangosabban lettek azok a jelszavak, amiket eddig csupán a szélsőjobbtól hallhattunk. Miközben Orbán éppen Barrosóhoz készül pénzért kuncsorogni.

Ezek az indulatok, és a velük szemben a másik oldalon feléledt és megerősödött érzelmek azonban rossz irányba viszik a hazai közhangulatot. Jó tíz éve zajlik a gyűlölködés a két oldal között, és erre tesznek még rá egy lapáttal a felfokozott indulatok. Gondoljunk bele, mi lesz itt, ha a Fidesz elbukja a következő választást. Az a legkevesebb, hogy a tábor megkérdőjelezi a választások tisztaságát.Vagy mi lesz akkor, ha megnyeri. Még erősebb letámadás, még erősebb kisajátítása mindennek, már ha marad addigra valami.

Nem vagyok idealista, de inkább valamiféle közmegegyezés felé kellene haladni, és talán a legutóbb mért 57 százaléknyi bizonytalan egy részét is lehetne aktivizálni. Mert így lassan elfogy a politikai elit legitimációja, és az állampolgárok kis részének bizalmát fogják élvezni. Még inkább, mint most.

A demonstrációnak volt persze másik célja is, üzenni akartak a külföldnek, az EU-nak és mindenféle nemzetközi szervezetnek. Hogy az Orbán-kormány erős felhatalmazással rendelkezik, és maga mögött tudja az emberek bizalmát.

Erre azonban nem volt semmi szükség. A külföld soha nem vitatta a választási eredményeket, az erős felhatalmazást. És az biztos, hogy ettől nem enyhül meg sem az Európai Bizottság, sem az IMF, sem az USA. Ők ugyanis nem a politikai hatalmat kritizálják, hanem annak lépéseit. És ebben ez a demonstráció sem fogja majd vissza őket.