Tegnap kíváncsian olvastam az elemzéseket, számításokat, cáfolatokat és visszacáfolatokat arról, hogy hányan is voltak a szombati, békemenetnek nevezett demonstráción. Ebbe nincs értelme belemenni, úgysem tudnék igazságot tenni, a lényeg, hogy sokan voltak, többen, mint az ellenzéki tüntetéseken.

Azzal sem akarok különösebben foglalkozni, hogy kikből tevődött össze ez a tömeg, egyetlen dolog biztos, és már sokan le is írták, hogy a Fidesz komoly mozgósítási potenciállal rendelkezik, és birtokában van az ehhez szükséges infrastruktúrának is.

Inkább azon morfondíroznék el, milyen szándékok vezettek idáig, és milyen következményekkel számolhatunk. A szándék egyértelmű volt, demonstrálni azt, hogy a kormánypártnak még mindig nagyobb tábora van, mint az ellenzéknek. De ha ennyiből állt volna a dolog, akkor csak egy ismert állapotot mantráztak volna újra és újra.

Mert senki sem vitatja, hogy valóban így van. A közvélemény-kutatási adatok is ezt mutatják. De mutatnak mást is, a támogatottság egyértelmű csökkenését. Alapvető szempont a politikai kampányok tervezésénél, hogy meg kell határozni az elsődleges célcsoportot, azt, ahol a legnagyobb eredményt lehet elérni a legkisebb anyagi és szellemi ráfordítással.

Ez a csoport pedig a saját tábor. A még meglévőket meg kell erősíteni szimpátiájukban, a közben távozottakat pedig vissza kell csalogatni. És ehhez nincs jobb eszköz, mint feléleszteni az együvé tartozás élményét. A Fidesznek ez nagyon jól ment ellenzékben, valószínűleg ráébredtek, hogy kormányon is meg kell és meg lehet csinálni, és csak nyerhetnek vele.

A belföldre sugárzott üzenet tehát az, hogy sokan vagyunk, erősek vagyunk, érdemes köztünk maradni, mi vagyunk a nyerő erő. És azt is tudjuk a politikából, hogy valóban létezik a nyerteshez húzás jelensége. Egyszerűen az emberek szeretnek oda tartozni, ahol sokan vannak, és ahol sikerekre számíthatnak. Még ha ez a siker olyannyira közvetett is, mint a politikai életben.

De mindennek van egy nagyon komoly hátulütője, amivel eddig sem foglalkozott a Fidesz, így most sem érdekli. Mégpedig az állandó készültség és az ellenségkeresés. Mert itt nem csak a kormányt is Orbánt ajnározták, szidták és gyalázták a hazai ellenzéket, a sajtót, mindenkit, akinek más a véleménye. És megkapta a magáét az EU és az IMF is, és egyre hangosabban lettek azok a jelszavak, amiket eddig csupán a szélsőjobbtól hallhattunk. Miközben Orbán éppen Barrosóhoz készül pénzért kuncsorogni.

Ezek az indulatok, és a velük szemben a másik oldalon feléledt és megerősödött érzelmek azonban rossz irányba viszik a hazai közhangulatot. Jó tíz éve zajlik a gyűlölködés a két oldal között, és erre tesznek még rá egy lapáttal a felfokozott indulatok. Gondoljunk bele, mi lesz itt, ha a Fidesz elbukja a következő választást. Az a legkevesebb, hogy a tábor megkérdőjelezi a választások tisztaságát.Vagy mi lesz akkor, ha megnyeri. Még erősebb letámadás, még erősebb kisajátítása mindennek, már ha marad addigra valami.

Nem vagyok idealista, de inkább valamiféle közmegegyezés felé kellene haladni, és talán a legutóbb mért 57 százaléknyi bizonytalan egy részét is lehetne aktivizálni. Mert így lassan elfogy a politikai elit legitimációja, és az állampolgárok kis részének bizalmát fogják élvezni. Még inkább, mint most.

A demonstrációnak volt persze másik célja is, üzenni akartak a külföldnek, az EU-nak és mindenféle nemzetközi szervezetnek. Hogy az Orbán-kormány erős felhatalmazással rendelkezik, és maga mögött tudja az emberek bizalmát.

Erre azonban nem volt semmi szükség. A külföld soha nem vitatta a választási eredményeket, az erős felhatalmazást. És az biztos, hogy ettől nem enyhül meg sem az Európai Bizottság, sem az IMF, sem az USA. Ők ugyanis nem a politikai hatalmat kritizálják, hanem annak lépéseit. És ebben ez a demonstráció sem fogja majd vissza őket.

Hát, abból a tanácstalanságból, ami miatt nem tudták, hogyan is viselkedjenek. Harcos ellenzékként, akik jól megkritizálják a kormányt, vagy csendestársként, számítva egy jövőbeni esetleges koalícióra a jelenlegi kormánypárttal. Mindkettőt gyakorolták csendben, de a fejlemények elsodorták ezt a langyos, ide is, oda is magatartást.

Mi volt ez a két fejlemény? Az egyik kétségkívül a legújabb közvélemény-kutatási adatok nyilvánosságra kerülése. Ezekből látszik, hogy a Fidesz folyamatosan veszít támogatottságából, az ellenzék viszont nem nyer belőle. A Jobbik erősödött ugyan néhány százalékpontot, de még mindig a harmadik helyen állnak, ráadásul az MSZP-re, a DK-ra és az LMP-re adott szimpatizánsi szavazatok összessége most először múlta felül a kormánypártok támogatottságát.

Lépniük kellett valamit, hiszen a netes közvéleményben jelen lévő táboruk is egyre inkább kritizálja ezt a langyos magatartást.

Mit is tettek? Először is keményen nekimentek a szociknak, Szombathelyen is, és ne legyenek kétségeink, hogy erre az országos pártközpont is rábólintott. Így közhírré tették, ők bizony nem felejtenek, és különben is ott az elmúttnyolcév.

Tény, hogy ezzel a Fideszt próbálták megsimogatni egy kicsit, eközben azt akarták tudatosítani táborukban, hogy ők most is azok a tökös legények, mint az utcán voltak a választások előtt.

És ehhez jött a szombati fővárosi tüntetés, ahol a Jobbik ellenzéki pártként demonstrált a kormánypártok mellett. A két esemény azt mutatja, elkezdődött itt egy kis dörgölőzés, hiszen joggal reménykedhetnek abban, hogy a Fidesznek rövidesen szövetségesre lesz szüksége.

Azt nem tudom eldönteni, hogy a pesti tüntetésen miért lőtték meg az öngóljukat. Nevezetesen, hogy az EU-ból való kilépést követelték, és ezt még egy kis zászlóégetéssel is megszínesítették.

Lehet, hogy csak radikalizmusukat akarták kimutatni, bebizonyítandó tökös gyerek mivoltukat. De az is lehet, hogy ez jön ki belőlük zsigerből, és a tömegpszichózis hatására ki is jött.

De ezzel kényszerhelyzetbe sodorták a Fideszt. Orbánékban kétségkívül van némi fenntartás az EU-val szemben, valószínűleg legszívesebben ki is léptetnék az országot az Unióból, de a jelenlegi gazdasági helyzetben nem tehetik meg, min erről Martonyi János reggel gyorsan nyilatkozott is egyet. A Fidesz nem teheti meg, hogy ezek után elfogadja a Jobbik támogatását, el kell tőlük határolódnia.

Amit meg is tesz biztosan, csak nem a nagy nyilvánosság előtt. Orbán még mindig bízik abban, hogy a szélsőjobbos szavazók átállnak hozzájuk. De a Martonyi nyilatkozat is mutatja, hogy hivatalos szinten ez azért megtörténik.

A Jobbik így aztán magára marad. Még azt is el tudom képzelni, hogy ha felveszik a mártírszerepet, némileg nőhet a támogatottságuk, de azt már nehezen, hogy a belátható jövőben kormányerő legyen belőlük.