Szegény, idealista ókori görögök. Szókratész, Platón, Arisztotelész, hogy csak az ismertebbeket idézzem fel. Ők még úgy gondolták, hogy ha valaki hatalmat akar, akkor azzal van egy célja. Platón adja Szókratész szájába a szavakat Az állam c. művében, miszerint a hatalom azért kell, hogy megvalósítsuk a közjót. A köz javát, a közösség jobb életét, a közös érdeket, és még folytathatnám.

Alkottak is állammodelleket, megnevezték azokat, akik alkalmasak lennének a közös ügyek szolgálatára. Érdekes, hogy Platón el tudta képzelni az állam irányítóiként a filozófusokat, a katonákat, az arisztokratákat, csak a politikusokat nem. Őket ki kell zárni a hatalomból – írta.

Arisztotelész ennél is tovább ment, az általa elképzelt mindhárom három állammodellnek megalkotta a pozitív és negatív változatát is. Így a királyság sötét oldala a türannisz, az arisztokráciáé az oligarchia, a politeia államformáé a demokráciáé. Utóbbi azért, mert a demokráciában fennáll a veszély, hogy a tanulatlan és befolyásolható, választásra jogosult polgárok tanulatlan, arra érdemtelen, demagógiával operáló alakokat válasszanak meg. És ez a többség diktatúrájához vezet.

A demokrácia a későbbi korokban is negatív fogalom volt, egészen addig, amíg Montesquieu a felvilágosodás korában meg nem alkotta elméletét a hatalmi ágakról, és azok szétválasztásáról. Ma úgy mondanánk, hogy a hatalmat kordában tartó fékek és egyensúlyok rendszerét állította össze, ami aztán modellül szolgált a feudalizmust levetkőző, alakuló demokráciák, elsősorban Anglia, és az új alapokon induló Egyesült Államok számára.

És, hogy miért is hozom ezt elő? Mert mára elfelejtettük ezeket az évszázados, és bevált értékeket. Politikusaink sorra azokat a hibákat követik el, amelyektől az ókori filozófusok óvták saját korukat. Igaznak bizonyult Platón jóslata, Arisztotelész negatív demokráciaképe a szemünk előtt jött létre.

És mindezek alapja az, hogy az általunk kitermelt politikusi réteg elfelejtette, hogy a hatalom csupán eszköz ahhoz, hogy megvalósítsa, vagy legalábbis minden erejével azon legyen, hogy megvalósítsa a közjót. A köz javát, a közösség jobb életét, a közös érdeket, stb.

És a hatalom mára már nem eszköz lett, hanem cél. Amikor a jelenlegi miniszterelnök nyolcévnyi ellenzéki szerep után hatalomra került, úgy érezte, elérte a célját. Övé a hatalom. És a több majd csak jön magától. Hát nem, és ha ezt Arisztotelész látná, a fejé verné a falba, hogy vannak, akik semmiből sem tanulnak.

Létezik a hatalom édes mámora – mondják azok, akik belekóstoltak. Amikor bármit megtehet az ember. De épp itt van a dolgok lényege. Arisztotelész demokráciamodelljében a demagógiával többséget szerzett és hatalomra került társaság megvalósítja a többség diktatúráját. Montesquieu elméletben a hatalom nem korlátlan, írott és íratlan szabályok határolják be mozgásterét. Amit még az abszolút döntéshozói többség sem ír felül. Nem azért, mert nem tehetné meg. Pont azért, mert megtehetné, de nem teszi. Mert ők a demokrácia elkötelezettjei.

Egyre távolabb kerülünk a felvilágosodástól, és egyre messzebb sodródunk vissza az időben. Nem csak párszáz évet, hanem olyan 2200-at. Hogy megvalósítsuk az ókori filozófusok legrosszabb rémálmait.

Platón csettintene egyet az ujjával, és azt mondaná: én megmondtam.

Bajnai Gordon visszatér a politikába, és október 23-án jelenti be ezt a Milla rendezvényén – írja a hvg.hu. A lap által idézett elemzők szerint Bajnai célja az, hogy létrejöjjön a parlamenten kívüli ellenzéki szervezetek összefogása, és az MSZP-t is együttműködésre kényszerítse.

Sokan leírták már, a Fidesz által összetákolt új választási rendszerben csak az ellenzéki összefogás hozhat bármilyen reményt az Orbán-kormány leváltására. Eddig csupán a Milla és a Szolidaritás jelezte, hogy erre készek, de az MSZP-től távol tartanák magukat, az LMP még keményebben fogalmazott, ők nem szövetkeznek a szocialistákkal.

Az MSZP-sek egyébként – úgy tűnik – meg vannak győződve arról, hogy a kormányváltás egyedül is sikerülhet nekik, ahogyan nemrégiben olvastam valahol, ha Mesterházy reggel belenéz a tükörbe, a következő miniszterelnököt látja.

Tegyük fel, hogy az MSZP reményei bejönnek. Nem valószínű, de tegyük fel. Ekkor tulajdonképpen folytatódna a közel húszéves váltógazdálkodás, egyre mélyebbek lennének a politikai árkok, és egyre nagyobb a kölcsönös gyűlölet. Valószínűleg ezt is meg akarja előzni Bajnai, amellett, hogy nem akarja magán viselni a szocik egyes rétegekben a mai napig érezhető elutasítását.

Mert mire is készül? A Milla és a Szolidaritás közös rendezvényén bejelenti, hogy visszatér a politikába, amihez egyébként megvan a háttere is, a Haza és Haladás Alapítvány az elmúlt években rengeteg, valóban figyelemreméltó szakpolitikai elemzést és programot készített.

Ráadásul Bajnai – hiába az ellene zajlott, és most valószínűleg megújuló hecckampány – nem járatta le magát, kormányzati tevékenységét még Orbán is megdicsérte, igaz, csak külföldön.

Így a szociknak azzal kell szembesülniük, hogy tényleg egyedül lesznek, és ez a lépés rákényszerítheti őket arra, hogy beálljanak Bajnai mögé. Ezzel azt is kommunikálhatják, hogy nem a hatalomvágy, hanem az ország érdekei vezetik őket. A parlamenten kívüliek is közölhetik, hogy nem hódoltak be az MSZP-nek, hiszen ők Bajnait támogatják, a szocikkal egyenlő partnerként.

A közvélemény-kutatási adatokból az mindenesetre lejön, hogy az MSZP nélkül nem lehet leváltani a Fidesz-kormányt, a széles összefogás pedig a társadalmi bázis miatt fontos. Így talán az LMP is belátja, hogy elegáns távolságtartása csak az 5-6 százaléknyi mandátumra lesz elég, már ha egyáltalán.

Bajnai talán úgy látja, hogy ez a megfelelő megoldás, egy igazi win-win játszma, legalábbis a demokratikus ellenzéki oldalon. Maximum nem lesz miniszterelnök Mesterházyból. Na, bumm.

Sok minden történt a hosszú, forró nyárban, és sokáig hallgatott ez a blog. Nem azért, mert nem lett volna miről írni, sőt. Csak egyszerűen kapkodtam a fejemet, és ámultam a történéseken, mert egyszerűen hihetetlenek voltak. De nem hagyhatom, hogy a politika úgy folyjon el mellettem, hogy még csak meg sem próbálok egy kis kavicsot vetni belé.

És íme, eljött az idő, most, hogy Gyurcsány úgy gondolta, nagy beharangozással előkészített éhségsztrájkba kezd a Kossuth téren. Éppen ott, amit néhány éve éppen miatta foglaltak el, és szartak, hugyoztak össze. De nem is a helyszín a lényeges.

Hanem maga az akció. Mert, hogy amikor ezt ő – vagy valamelyik tanácsadója – eldöntötte, egyszerűen nem vette figyelembe a való világ eseményeit. Nevezetesen azt, hogy egy ilyen akció akkor sikeres, ha az akciózó örvend némi népszerűségnek. És szimpátiát tud kelteni maga, és ebből adódóan az ügy iránt.

Hát, ez nem jött be, néhány nyugdíjastól, meg néhány ellendrukkertől eltekintve. De miért is? Gyurcsány azt hiszi, hogy őt elismerik, hogy számolnak vele, hogy rövidesen komoly tábora lesz. Egyszerűen nem lép ki a saját kis világából, ahol a hozzá kötődő és tőle függő párttársak ezt sulykolják az agyába. És ezért számára ez a valóság.

Éppúgy, mint Orbán, igaz, a miniszterelnöknél éez már sokkal súlyosabb fokozatot ért el. Szemrebbenés nélkül hamisítja a tényeket, állít mindenki által ismert valótlanságokat. Mert azt hiszi, ő ezeket valósággá tudja tenni, csak akarni kell, és elég, ha állandó harcban áll az ellenséggel. Ami lehet Gyurcsány, Bajnai, EU, IMF, tökmindegy.

Neki sincs sok kapcsolódása már a valósághoz, a különbség annyi, hogy Gyurcsánynak talán van még esélye, hogy ezzel szembesüljön. Figyelem, nem azt írtam, hogy hatalomra kerüljön, hanem rádöbbenjen a valós helyzetére. Orbánnak már nincs, ő már átköltözött az unortodox Mátrixba, ahonnan nincs visszatérés.

Össze van kötve kettőjük sorsa. Talán van, aki emlékszik rá, hogy a szocik annak idején – állítólag – a harcos, lendületes, karizmatikus Orbán ellen emelték fel, és állították ki Gyurcsányt. Fel is vette a harcot, győzött is, de bele is bukott. És ezzel vissza is adta a hatalmat Orbánnak. Tiszta sor, egyszer az egyik, egyszer a másik, van ilyen Unortodoxián kívül is.

De közeledik a vége. Már mindketten egy másik világban élnek, elszakadva a valóságtól, pretoriánusokkal véve körbe magukat, mint annak idején a késő római császárok. Elzárva a véresen komoly dolgoktól.

Gyurcsány szép lassan nevetségessé teszi magát, és nemsokára Orbánnak is ez lesz a sorsa. Már ez is lenne, ha nem ő irányítaná ezt az országot, és mindez nem lenne véresen komoly. Igazi shakespeare-i küzdelem. A tragikomédiák közül.

Maga a történet a Medián legújabb közvélemény-kutatásával kezdődött, ami azt mutatja, hogy romlik a kormány megítélése, a kormánypárti politikusok egyre hátrébb kerülnek a népszerűségi listán. A Fidesz folyamatosan veszít támogatottságából, az ellenzéki pártok pedig egyre népszerűbbek lesznek, ha nem is ugyanabban az arányban.

Ezek a tények. És akkor nézzük meg, hogyan tálalják ezt az internetes portálok. Kezdjük a kutatást megrendelő HVG-vel. A cikk címe: Medián: Mesterházy utolérte Orbánt. A lap ezt találta fontosnak kiemelni az eredményekből, el kell ismerni, ez valóban fontos és elgondolkodtató fejlemény. Ugyanezt a címet adta cikkének a Népszava is.

A két legnagyobb internetes portál teljesen másként értelmezte a dolgokat. Az origo ezt a címet adta: Medián: Tízéves mélyponton a Fidesz. Az Index cikkének címe: Medián: Messze még az MSZP a Fidesztől. A Népszabadság így írt: Medián: zárul az olló a Fidesz és az MSZP között, a Magyar Nemzet pedig így: Magabiztosan vezet a Fidesz, küszöb alatt a Gyurcsány-párt.

Szóval, ahány lap, annyi értelmezés. Persze, a cikkekben már kifejtik a kutatás eredményeit, de ennyi is elég a manipulációhoz. Mert változnak az olvasási szokások, egyre rövidebb cikkek kellenek, egyre figyelemfelhívóbb címek. Utóbbiak azért is fontosak, mert sokan csak azt olvassák el. És ha megnézzük még egyszer az idézett címeket, azok értelme teljesen eltérő.

A baloldalinak számító lapok címei a Fidesz népszerűségének csökkenését, és ez ellenzék erősödését, a jobboldalhoz soroltaké a Fidesz előnyét mutatják. Számomra érdekes egyébként, hogy a Magyar Nemzet megemlíti Gyurcsány pártját, ami valóban a küszöb alatt van, és így egyáltalán nem számottevő. De úgy látszik, náluk még mindig Gyurcsány a fő ellenfél.

Ennyi bőven elég a manipulációhoz, mindkét oldal megnyugtatja a maga szimpatizánsait, egyúttal biztatja is őket. Az már más kérdés, hogy ezzel tovább mélyítik a szakadékot a két tábor között, és erősítik a bizonytalanok bizonytalanságát.

Göncz Árpád még a 90-es évek elején, köztársasági elnökként nyilatkozta, hogy újságolvasással kezdi a lapot. És négy-öt újságban is elolvassa az őt érdeklő cikkeket, mert azok átlagából tud következtetni a valóságra. Én sem tudok mást ajánlani a politika iránt érdeklődőknek.

Akár még igaza is lehetne Selmeczi szóvivőnek abban, hogy a gazdasági válságból a pártok is vegyék ki a részüket. Orbán Viktor csütörtökön beszélt arról, hogy 2013-ban és 2014-ben vonják meg a pártoktól az állami támogatást.

A támogatást mindig a legutóbbi országgyűlési választások eredményei alapján osztják el, az elért eredmények alapján. Azt viszont kevesen tudják, hogy nem csak a parlamentbe bekerült pártok kapnak támogatást. Azok is, amelyek nem érik el ugyan az 5 százalékos parlamenti küszöböt, de a listán legalább 1 százalékot szereztek. Mondjuk, ennek nincs különösebb jelentősége jelen esetben, de ez a támogatásara szolgál, hogy a látható támogatottsággal rendelkező parlamenten kívülieknek is legyen esélyük a megmaradásra.

Az elmúlt két napban sokan írtak arról, hogy a pénzmegvonás hogyan teszi tönkre az ellenzéket. Hát, nagyon, ez kétségtelen. A pártok költségvetésének meghatározó részét fedezi az állami támogatás, persze, vannak eltérések. A Fidesz büdzséjének 85, a KDNP költségvetésének 90 százaléka származik az államtól. A Jobbiknál ez 89, az LMP-nél 88 százalékban jelentkezik. Egyedül az MSZP tudott több külső támogatást mozgósítani, náluk 65 százalékot jelentett tavaly az állami apanázs.

Persze, ezeket az adatokat fenntartással kell kezelni, hiszen a pártok hallgatólagos beleegyezése miatt átláthatatlan és követhetetlen a pártfinanszírozás minden részlete. De kétségtelen, hogy állami támogatás nélkül a vegetálás szintjére kerülnének a pártok, esélyük sem lenne arra, hogy bent maradjanak a köztudatban, a parlamenti szereplés ehhez kevés.

Azért zseniális a húzás, mert úgy tűnhet, hogy a Fidesz saját magán szorít a legnagyobbat, hiszen ők jövőre közel egymilliárdos összegről mondanának le. És most nyugodtan, hátradőlve mosolyoghatnak azon, hogy az ellenzék harsányan tiltakozik, amin aztán a választópolgárok jól felháborodnak, mondván, a pártok az államon élősködnek.

A Fidesznek, persze, nincs aggódnivalója, hiszen az állami megrendeléseken felhizlalt oligarchájuk nemzeti nagytőkéseik simán kipótolják a kiesett bevételt. A pártok mögött mindig is volt holdudvar, akikkel win-win alapú játékot játszottak. Vagyis mindkét fél profitált belőle.

Dávid Ibolya korábbi kijelentésének biztosan volt valós alapja. Az MDF egykori elnöke azt mondta, a kormánypártok és az ellenzék 70-30 arányban osztoznak az állami költségvetésből szivárgó pénzeken. Mostanra viszont ez az arány a 100-0 arány felé közelít, a Fidesz mindent visz.

Így valóban ellehetetlenülnek az ellenzéki pártok. Úgy tűnik, a Fidesz Orbán Viktor nagyon fél a 2014-es választási vereségtől, és mindent elkövet, hogy előre eldőljön a verseny. A választókerületek átszabása, a választási törvény módosításai, és most az állami finanszírozás befagyasztása mind ebbe az irányba mutatnak.

De ne legyenek kétségeink, könnyen lehet, hogy a ciklus végén gyorsan módosítják ismét a törvényt, és visszaállítják az állami támogatást, de csak akkor, ha az több hasznot hoz nekik, mint ellenfeleiknek. Mint ahogyan tették ezt a „pofátlan” végkielégítések 98 százalékos különadójával. 2014-től ez már nem érvényes, mert akkor kell majd a saját embereik egy részét végkielégíteniük, hiszen jóval kevesebb országgyűlési képviselő lesz. És a j mamelukokat nem engedhetik el kistafírungozás nélkül.

Nem akarok azon elmélkedni, hogy mi a különbség egy kisdoktori disszertáció és egy főiskolai szakdolgozat között. Van különbség, de a lényeg ugyanaz. A plagizálás mindkét írásműnél bűn. És innen nézve sincs sok különbség. Gyurcsány valószínűleg könnyebben végezte el a főiskolát a többieknél, mert szerepe volt a KISZ-ben. Schmitt könnyebben kapta meg a doktori címet, mert tisztsége volt a MOB-ban, és különben is ismert ember volt. Hátszél és következmény mindkettőnél.

A különbségeket máshol kell keresni. Egyrészt Gyurcsánynál nem bizonyosodott be a plágium, ennek ellenére a jobboldal már tényként kezeli a dolgot, és ez átszivárgott a köztudatba is. Schmitt ügyét csak akkor hozta nyilvánosságra a HVG, amikor bizonyítékaik voltak, a jobboldal mégis túl sokáig védte őt. Gyurcsánytól azt követelik, bizonyítsa be, hogy nem plagizált, Schmittet arra biztatták, védje meg magát.

Kövér László szerint senkiházi tollforgató terroristák, akik nyilvánosságra hozták Schmitt plágiumát. A Hír Tv bizonyítatlan vádjait viszont tényként kezeli a jobboldal és annak sajtója.

Mi is jön le ebből? Egy jól szervezett karaktergyilkosság, ami nem is olyan ritka a mi kis politikai életünkben. Ha – tegyük fel -, Gyurcsány tisztázza magát, akkor is rajta ragad a bélyeg, Schmittet pedig valóságos Grál-lovaggá avatták a lemondása után. Persze, erről szól a politika, legalábbis az a része, amibe nem nagyon szeretünk beletekinteni. A machiavellizmus máig is élő eszme, alkalmazzák is rendesen. A cél szentesíti az eszközt, ugye.

A cél mindkét esetben ugyanaz volt. A célszemélyt el kell tüntetni a politikából. Schmittnél valamennyire sikerült, de ő azért ott lesz a háttérben, a MOB-nál megtartotta tisztségét. Gyurcsány teljesen ki akarják golyózni, ha ügyesek, vagy ha Gyurcsány bénáskodik, sikerül is. De menjünk vissza a hasonlóságokhoz. Elképesztő, mennyire hasonlítanak Gyurcsány reakciói Schmittéhez. Tagadás, értetlenség, fenyegetőzés. És lehet, hogy ezért lesz hasonló a sorsuk.

De ha már a célokat említettük, próbáljuk megnézni, mi lehetett az ok. Schmittnél nem kellett karaktergyilkosság, megtette azt ő maga. Az évtizedeken át tartó simulékonysággal, a színek változásával, a lojalitás magas fokával. De ez még elment volna, viszont a sorozatos „álamfői” bakik, és az aláírógép szerepének vállalása miatt kellett eltávolítani.

Azt valószínűleg senki sem gondolta azonban, hogy milyen lavinát indít el a dolog, pedig a jobboldal bosszúvágya érzékelhető volt. Elsőre az nem világos, miért éppen Gyurcsány. Hiszen nincs komoly pozíciója, egy, a mérésekben alig megjelenő párt vezetője, akinél az is kétséges, bejut-e 2014-ben a parlamentbe. De sokak, és valószínűleg a Fidesz-vezérkar (OV) szemében is, ő az igazi ellenség, a baloldal vezéregyénisége, akinek ahhoz is volt mersze, hogy nem csupán egy tévévitában, de egy választáson is legyőzze Orbánt. Úgy érzik, ha ő eltűnik, akkor minden sima, és kellemes lesz.

Tegyük hozzá, azért Gyurcsány is magas labdákat dobott fel. Nem is annyira a suta és elhibázott védekezésére gondolok, hanem arra, hogy korábban is sikerült már negatív képet mutatni magáról, ami ha a saját híveket nem is bizonytalanítja el, de az ellenfél kezében gyilkos fegyver lehet. És az ő kiiktatásával több célt is elérnek. Megszabadulnak az ősellenségtől, bebizonyítják, hogy a másik oldalon is vannak plagizálók, és megint csak el tudnak mondani mindenféle negatív dolgot a baloldalról.

És, hogy a baloldalnak miért lenne jó, ha Gyurcsány eltűnne? Megszabadulnának az őszödi rémtől, és láthatóan az MSZP arra számít, hogy a DK-sok visszatérnek és visszahozzák azt a 3 százaléknyi potenciális szavazót is, akit elvittek. Nem tudom, megfordult-e Gyurcsány fejében a távozás gondolata. De nem tartom valószínűnek, hiszen ezzel azoknak kedveznek, akik őt a pokolba kívánják. Jobb- és baloldalról egyaránt.

A köztársasági elnök lemondása körüli történések rosszkor jöttek az MSZP-nek, hiszen éppen azon a hétvégén tartották tisztújító közgyűlésüket. A médiafelületet így elvette tőlük a Schmitt-ügy, nem mintha olyan nagy lett volna az érdeklődés.

És nem mintha olyan jelentős dolgok történtek volna. Mesterházy elnök maradt, amit borítékolni lehetett volna, a kihívójának nem volt sok esélye. Ami talán pozitívum, hogy most már tényleg eltűntek az elnökségből a régi emberek, új és kevésbé ismert nevekkel találkozhatunk.

Szóval, a megújulásnak ez a része talán megy. A fontosabb viszont nem igazán. Gondolok itt az erkölcsi, etikai dolgokra, és a politikai magatartásra is. A szociknak – jogosan, persze – még sokáig szembe kell nézniük az elmúlt két évtized hagyatékával, a korrupciógyanúval, az önérdek hajszolásának vádjával.

Itt lenne az ideje, hogy szembenézzenek ezzel, és nem a struccpolitikába meneküljenek. Hogy amiről nem veszünk tudomást, az nincs. Elkelne egy bocsánatkérés, mondjuk. És nem ígéretek, hanem bizonyítékok.

Mert ma már nincs politikai váltógazdaság, most éppen egy totális újraindítás előtt vagyunk. Amiben a baloldalnak, a jobboldalnak és a liberálisoknak is juthat szerep, de ehhez minden résztvevő szándéka és cselekedete kell.

A központi politikai erőtér ugyanis stagnálást jelent. Lehet, hogy vannak, akik ezt örömmel üdvözölnék, de ez nem vezet sehová. A világpolitika, az európai politika is gyökeres átalakuláson megy át, ha hazánk bezárkózik, akkor megint csak lemaradunk és kimaradunk.

Ezért kevés, ha az ellenzék csak akciózik, vagy mint a szocik, állandóan a megújulásról beszélnek, miközben szó sem esik konkrétumokról. Ennél már több kell, hogy az egyre terjedő politikai apátiából kirántsák az embereket.

Különben megáll az idő, és maradunk ott, ahol vagyunk. Az ötletelés, durcáskodás, ellenségeskedés világában. Ami nem éppen kecsegtető perspektíva.

A Szonda Ipsos legutóbbi mérése szerint megállt a Fidesz támogatottságának csökkenése, sőt, 3 százalékponttal nőtt is az utóbbi hónapokban. A Fideszre most a teljes, választókorú lakosság 19 százaléka szavazna, ami 1,4 millió szavazót jelent.

De erősödött az MSZP is, szintén 3 százalékponttal, 14 százaléknyi szavazatra számíthatna a párt, ami 1,1 millió szavazatnak felel meg. Vagyis, a Fidesz előnye most durván 300 ezer szavazat lenne.

A hónap vesztese a Jobbik, két százalékpontot csúszott vissza, most 7 százalékon áll, ami 600 ezer szavazatnak felel meg. Az LMP viszont erősödött, most éppen a parlamenti küszöböt, az 5 százalékot súrolja, a Demokratikus Koalíció stagnál a maga 2 százalékánál.

Ha megnézzük a biztos szavazók körében kapott eredményeket, természetesen hasonlókat látunk, a Fidesz most 41, az MSZP 28, a Jobbik 17, az LMP 9, a DK 4 százalékon áll. De a tényleges adatoknál fontosabbak a tendenciák, amiket a Szonda Ipsos grafikonján le lehet olvasni.

A Fidesz elkezdte visszaszerezni korábban elveszített támogatóit, az MSZP kis mértékben erősödik, a Jobbik ennél nagyobb arányban gyengül, az LMP ingadozik, a DK stagnál. Az okokra egyértelmű magyarázatot adnak az idei év politikai történései, főleg, ha megnézzük az Európai Unióhoz való viszonyt.

A Szonda Ipsos mérése szerint a Fidesz támogatói közül 58 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint hátrányos hazánk uniós tagsága. Az MSZP szimpatizánsok körében pedig átbillent az arány, korábban itt is többen voltak az Unióhoz negatívan viszonyulók, de az elmúlt két hónapban 48 százalékra nőtt az uniós tagság mellett kiállók aránya, miközben az ellenzőké 43 százalékra csökkent.

Azt hiszem, a külpolitikai történések (az éles vita az Európai Parlamentben, a kötelességszegési eljárások elindítása) volt az egyik oka a szimpatizánsok aktivizálódásának, a másik viszont az erre adott hazai politikai reakciók.

A kormány melletti utcai kiállások erősítették a Fidesz tábor kohézióját, és érdekes módon ez kiváltotta a baloldali szimpatizánsainak aktivitását is. Amolyan dafke módon, ha a kormányt pártolók megmutatják magukat, akkor az ellenzék is. Mindez azonban azt jelzi, hogy az évekkel, évtizedekkel korábban kialakult pártszimpátia nem tűnt el, csupán illegalitásba vonult, amiből most kezd előjönni.

Mit is akarok ezzel mondani? Azt, hogy szerintem nem igazak a két tábor közti átjárásról szóló elméletek. Egy Fidesz szavazóból nem lesz MSZP-s, és viszont. Inkább eltűnnek a politikai homályban, ha nem értenek egyet az általuk preferált párttal, de soha nem fognak átmenni a túloldalra, még egy semmilyen következményekkel nem járó közvélemény-kutatás kedvéért sem.

Vagyis, ismét beigazolódik a politikai marketing azon tétele, hogy a legnagyobb energiát a saját szimpatizánsok visszaszerzésére, mozgósítására kell fordítani, a másik táborból, táborokból, úgysem sikerül átcsábítani senkit.

Persze, van még két tanulsága a vizsgálatnak. Az egyik, hogy a Jobbik elkötelezett szimpatizánsai kevesebben vannak, mint azt gondolnánk. Vannak, akik kacérkodnak velük, de ha úgy érzik, hogy szükség van rájuk, visszatérnek a politikai közép irányába.

A másik tanulság: valószínűsíthető, hogy az alternatív mozgalmak (Szolidaritás, Milla) rendezvényein részt vevők is hasonlóan gondolkodnak, persze, a politikai paletta másik oldalán. Elmennek tüntetni, de ha komolyan választaniuk kellene, akkor a már ismert pártok között válogatnak, és többségük az MSZP-t választja.

Ezeket a tanulságokat azért valószínűleg levonják a politikusok is. A Fidesz érdeke, hogy a mérsékeltebb szavazókat elvonja a Jobbiktól, az MSZP-é, hogy magához csalogassa a kormánnyal kritikus szavazókat.

De leginkább az LMP-nek és a DK-nak van gondolkodni valója, úgy látszik, ők jó ideig megmaradnak a melléksodorban. Nem nagyon dédelgethetnek ennél komolyabb terveket.

Hogy miért is? Mert a cím simán súrolja a bulvárszintet, ahol annál nagyobb a kíváncsiság, minél bensőségesebb a mondandó. Mint amikor bebámulhatunk a celebek hálószobájába. Ez az érzés mozgatja a bulvárfogyasztókat.

És, ha jobban belegondolunk, kell is némi trükk, hogy a hír elérje az ingerküszöböt. Mert egyébként ki a fenét érdekel, hogy mit csinálnak a furcsa nevű, közvélemény-kutatásokban meg sem jelenő, nosztalgiázó baloldali pártok. Ma, amikor a baloldali kifejezés pejoratív értelmet kapott a közbeszédben.

Nem is kellene foglalkozni a dologgal, ha csak a kis pártokat nézzük. Hiszen Thürmer Magyar Kommunista Munkáspártja a vicc kategóriája, talán egyetlen dolog miatt lehet rájuk némi elismeréssel nézni: nyíltan vállalják kommunista nézeteiket már évtizedek óta, és nem forognak a politikai széljárásnak megfelelően. Kevés pártról lehet ezt elmondani.

A Munkáspárt 2006 arca Vajnai Attila, a Magyarországi Szociáldemokrata Párté Scmuck Andor és Kapolyi László. Előbbi két úriember belefér a megélhetési politikus kategóriájába, Kapolyi elég öntörvényű ahhoz, hogy komolyan is gondolja.

A Zöld Baloldal korábban Tamás Gáspár Miklósról volt nevezetes, akkori filozófiájuk belefér a világ többi, baloldali anarchista pártjának arculatába, általában nem jutnak parlament közelébe. A párt új ügyvezetőjének neve teljesen ismeretlenül cseng, ha valaki hallott Trasciatti Attilláról, szóljon.

Szóval, az ő mozgolódásuk érthető, valószínűleg úgy gondolják, hogy az egyre nehezebb helyzetű alkalmazotti réteget meg tudják szólítani. Persze, ez nem ilyen egyszerű, az ideológiai alapú mozgolódásnak nem sok esélye van, elég, ha a mainstream politika két oldalának fogalomzavaraira gondolunk.

És számolniuk kell azzal, hogy – már ha némi veszélyt látnak bennük – a magukat jobboldalinak mondott alakulatok össztüzet zúdítanak majd rájuk, és ez ellen nem nagyon tudnak majd védekezni. Hamvába holt próbálkozás az egész, tiszta nosztalgia, és megmosolyogtató naivitás.

De ennél jóval furcsább az MSZP megjelenése ebben a nagyon titkos társaságban. Az elmúlt 22 év nem szólt másról a szociknál, mint görcsös igyekezetről, hogy lemossák magukról az állampárti előd hagyatékát. Ezért van az, hogy sokkal demokratikusabb szerveződésnek tűnnek, mint más pártok, és kifelé is elkötelezett demokratáknak mutatják magukat.

Erre most összemelegednek olyanokkal, akik éppen ezt a múltat akarják előhozni, és olyanokkal, akik szimpla karrieristák, de annak is a legesélytelenebb változatából. Jó, tudom, hogy csak egyik alelnökük vett részt a titkos találkozón, de ezzel kifogyhatatlan muníciót adtak a másik oldalnak. Mert ezen túl nem nagyon mondhatják magukról, hogy semmi közük a kommunistákhoz, mert nem igaz. Hiszen éppen össze akarnak bútorozni velük.

Sokáig azt hittem, semmi sem lephet már meg a politikában. Hiszen létezik jobboldali politikát vivő, magát baloldalinak valló párt, és olyan jobboldali alakulat, amelyik a bolsevik rendszerből szemezget ki éppen dolgokat.

Ez azért mégis meglepett, még ha az egész Baloldali Kerekasztal a Változásért elnevezésű csoportosulás nem lesz is több mint egy médiahack.

A legújabb hír Tóth Csabáról, hogy a zuglói MSZP-szervezet elnökeként nem fizette ki a szervezet honlapjának készítőit és működtetőit, inkább új honlapot indított, új emberekkel. A vádakra a HVG-nek azt mondta, nem is érti azokat, hiszen a honlapot társadalmi munkában készítették. Érdekes, hogy erről csak az érintettek nem tudtak.

De hogy érthető legyen a dolog, fel kell eleveníteni Tóth Csaba pályafutását. Vas megyében 2002-ben bukkant fel, 2004-ben megyei elnöknek is megválasztották. A szintén messziről érkezett Szabó Bálinttal közösen hirtelen felduzzasztották a pártszervezetek létszámát. Nem telt bele sok idő, kiderült, hogy a két csodatévő fiktív belépési nyilatkozatokat küldött a pártközpontnak, a valós belépésekért meg fizettek néhány ezer forintot. A kőszegi szervezet létszáma például rövid idő alatt 30-ról 500-ra nőtt, legalábbis papíron.

A Nyugat információi  szerint Tóth Csaba Hagyó Miklós köréhez tartozott, de kapcsolatba hozták a milliárdos Leisztinger Tamással is,  így a párton belül bőven volt hátszele akkoriban. A botrány kirobbanása után aztán Kiss Péter akkori kancelláriaminiszternek kellett keményen fellépnie, hogy Tóth és Szabó eltűnjön a megyéből.

Szabó Bálint (aki nem sokkal korábban még a Fidesznél próbálkozott, Szombathelyen is) el is tűnt, Tóth viszont nem sokkal később Zuglóban bukkant fel. Ott aztán, az előző ciklusban 500 milliót kasszírozott a kerületi önkormányzattól tanácsadóként, korábbi vasi irodavezetőjével, Menyhárt Bizsánnal közösen.

2010-ben egyéni országgyűlési képviselőjelöltként indult Zuglóban, el is hasalt rendesen, ettől függetlenül megtartotta kerületi MSZP-elnöki pozícióját, és valószínűleg most is megtartja, a honlapos botrány után.

És nagyon úgy tűnik, Tóth Csaba hosszú pályafutásra rendezkedett be a szocialistáknál, egyes hírek szerint jó kapcsolatai vannak Mesterházy Attila pártelnökkel is.

Csak azt nem értem, miért nem kap valaki észbe a pártnál, a nagy átalakítási és megújulási roham közben. Mert amíg ilyen emberek lehetnek, nem hogy vezetői szinten, hanem szimpla párttagkönyv-tulajdonosként az MSZP-ben, addig minden átalakítási, megtisztulási, stb. – nevezhetjük bárminek – szándék eleve halálra van ítélve.

Egyszerűen érthetetlen. Hacsak abba bele nem gondolunk, hogy a nyolcévnyi kormányzás alatt éppen a második vonalba tartozó helyi nagyemberek fúrtak meg minden, normalizálódásra alkalmas tervet. Úgy tűnik, a tendencia nem változott.