Akár még igaza is lehetne Selmeczi szóvivőnek abban, hogy a gazdasági válságból a pártok is vegyék ki a részüket. Orbán Viktor csütörtökön beszélt arról, hogy 2013-ban és 2014-ben vonják meg a pártoktól az állami támogatást.

A támogatást mindig a legutóbbi országgyűlési választások eredményei alapján osztják el, az elért eredmények alapján. Azt viszont kevesen tudják, hogy nem csak a parlamentbe bekerült pártok kapnak támogatást. Azok is, amelyek nem érik el ugyan az 5 százalékos parlamenti küszöböt, de a listán legalább 1 százalékot szereztek. Mondjuk, ennek nincs különösebb jelentősége jelen esetben, de ez a támogatásara szolgál, hogy a látható támogatottsággal rendelkező parlamenten kívülieknek is legyen esélyük a megmaradásra.

Az elmúlt két napban sokan írtak arról, hogy a pénzmegvonás hogyan teszi tönkre az ellenzéket. Hát, nagyon, ez kétségtelen. A pártok költségvetésének meghatározó részét fedezi az állami támogatás, persze, vannak eltérések. A Fidesz büdzséjének 85, a KDNP költségvetésének 90 százaléka származik az államtól. A Jobbiknál ez 89, az LMP-nél 88 százalékban jelentkezik. Egyedül az MSZP tudott több külső támogatást mozgósítani, náluk 65 százalékot jelentett tavaly az állami apanázs.

Persze, ezeket az adatokat fenntartással kell kezelni, hiszen a pártok hallgatólagos beleegyezése miatt átláthatatlan és követhetetlen a pártfinanszírozás minden részlete. De kétségtelen, hogy állami támogatás nélkül a vegetálás szintjére kerülnének a pártok, esélyük sem lenne arra, hogy bent maradjanak a köztudatban, a parlamenti szereplés ehhez kevés.

Azért zseniális a húzás, mert úgy tűnhet, hogy a Fidesz saját magán szorít a legnagyobbat, hiszen ők jövőre közel egymilliárdos összegről mondanának le. És most nyugodtan, hátradőlve mosolyoghatnak azon, hogy az ellenzék harsányan tiltakozik, amin aztán a választópolgárok jól felháborodnak, mondván, a pártok az államon élősködnek.

A Fidesznek, persze, nincs aggódnivalója, hiszen az állami megrendeléseken felhizlalt oligarchájuk nemzeti nagytőkéseik simán kipótolják a kiesett bevételt. A pártok mögött mindig is volt holdudvar, akikkel win-win alapú játékot játszottak. Vagyis mindkét fél profitált belőle.

Dávid Ibolya korábbi kijelentésének biztosan volt valós alapja. Az MDF egykori elnöke azt mondta, a kormánypártok és az ellenzék 70-30 arányban osztoznak az állami költségvetésből szivárgó pénzeken. Mostanra viszont ez az arány a 100-0 arány felé közelít, a Fidesz mindent visz.

Így valóban ellehetetlenülnek az ellenzéki pártok. Úgy tűnik, a Fidesz Orbán Viktor nagyon fél a 2014-es választási vereségtől, és mindent elkövet, hogy előre eldőljön a verseny. A választókerületek átszabása, a választási törvény módosításai, és most az állami finanszírozás befagyasztása mind ebbe az irányba mutatnak.

De ne legyenek kétségeink, könnyen lehet, hogy a ciklus végén gyorsan módosítják ismét a törvényt, és visszaállítják az állami támogatást, de csak akkor, ha az több hasznot hoz nekik, mint ellenfeleiknek. Mint ahogyan tették ezt a „pofátlan” végkielégítések 98 százalékos különadójával. 2014-től ez már nem érvényes, mert akkor kell majd a saját embereik egy részét végkielégíteniük, hiszen jóval kevesebb országgyűlési képviselő lesz. És a j mamelukokat nem engedhetik el kistafírungozás nélkül.

Ritka, hogy a kereszténydemokraták a Fidesz javaslata ellen szavaznak az országgyűlésben. Annyira ritka, hogy eddig nem is nagyon került rá sor. A múlt héten viszont kemény ellenállást tanúsítottak, amikor az országgyűlési képviselői poszt összeférhetetlenségéről kellett voksolniuk.

Pedig a javaslat időközben jelentősen felpuhult. Először már 2013 szeptemberétől bevezették volna az új szabályozást, miszerint a képviselők csak egy helyről vehessenek fel jövedelmet, és persze, ez a hely az országgyűlés legyen. Kompenzációként megemelték volna a képviselői tiszteletdíjat, de eltörölték volna a költségtérítést (mostani nevén választókerületi pótlék), és átvariálták volna a lakhatási támogatást.

Később aztán új javaslattal állt elő a Fidesz, ebben a legfontosabb, hogy csak a 2014-es választások után lépne életbe. Az már régóta köztudott, hogy meg akarják tiltani a politikai álláshalmozást, vagyis, hogy az országgyűlési képviselő egyúttal ne lehessen polgármester, megyei közgyűlés elnöke, települési, megyei képviselő-testület tagja, kormánymegbízott, és alapjában véve állami alkalmazott sem.

De az új verzióban az is szerepel, hogy a képviselő ne folytathasson egyéb kereső tevékenységet sem, kivéve a tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői munkát.

Nos, ezt a javaslatot akarta a múlt héten megvétózni a KDNP-frakció több tagja, eddig példátlan önállóságról és bátorságról téve tanúbizonyságot. A nemmel szavazó képviselők nagy részének egy, kisebb részének két mellékállása is van, közülük csupán hatan (köztük a kőszegi Básthy Tamás) vannak, akik csak az országgyűléstől vesznek fel jövedelmet.

De Puskás Tivadart, Szombathely polgármesterét már érintette volna a dolog, ő polgármesteri pozíciójáért havi 680 ezret kap, oktatóként további 120 ezret. Persze, mindez most már hipotetikus, hiszen 2014-ig, a ciklus végéig marad a jelenlegi helyzet, így maradnak a több helyről érkező jövedelmek is.

Ami viszont érdekes, a vitában elhangzott, hogy az országgyűlési képviselőség nem főállású tevékenység. És ezt a véleményt 1994 óta többen is képviselik, pártállástól függetlenül sokan voltak és vannak, akik parlamenti munkájuk mellett civilként is dolgoztak, vagy egyéb, keresettel járó állami megbízatást vállaltak.

Közéjük tartozik Ipkovich György, Szombathely korábbi polgármestere, aki szintén egy időben töltötte be a két posztot, de Puskás Tivadart is meg kell említenem újra. Őt, miután 2006-ban képviselővé választottak, elbocsátották civil munkájából, a regionális mentőszervezet éléről, azzal indokolva, hogy politikai szerepvállalása összeegyeztethetetlen munkájával.

Puskás pert indított és nyert, a bíróság visszahelyezte igazgatói székébe, amit csak 2010-ben, polgármesterré választása után hagyott el. Puskás akkor úgy értelmezte az ellene folyó eljárást, hogy azért küldték el, mert színt vallott politikai hovatartozásáról.

Pedig, ha jobban megnézzük a dolgot, nem ennek kellett volna az indoknak lenni. A rendszerváltás előtti években az akkori ellenzék, politikai oldaltól függetlenül együtt állt ki azért, hogy állandóan ülésező országgyűlésünk legyen, és a képviselőknek ez legyen a főállásuk. Indokolva több dologgal.

Köztük, hogy a képviselői munka egész embert kíván, nem szabad elterelni a képviselő figyelmét mással. És benne volt a dologban az is, hogy egy beosztottként dolgozó országgyűlési képviselőt akár a főnöke is befolyásolhat parlamenti döntésében.

Így is történt, az első parlamentben (1990-94) nem voltak polgármesterek, nem voltak egyéb civil foglakozást űzők. De aztán a dologba beletanult és a lehetőségeket meglátó politikusok felpuhították a szabályozást, az 1994-es választások előtt az országgyűlés (konszenzussal) eltörölte az összeférhetetlenségi szabályokat.

Most ezt akarja visszaállítani a Fidesz, szerintem egyébként helyesen. Jó, van a dolog mögött azért némi taktika, hiszen így (és persze a járási hivatalok létrehozásával) jóval több politikai munkahely lesz az országban, mint eddig. És kell is a hely a „kiöregedett” képviselőknek, és azoknak, akik a parlament létszámcsökkentése miatt nem jutnak más politikai megbízáshoz.

A kereszténydemokraták most ebben fordultak szembe a Fidesszel. A parlamenti matematika szerint, ha a Jobbik – mint ígérték – szintén nemmel voksol a végszavazásnál, meg is hiúsíthatják a törvénymódosítás elfogadását. És marad az álláshalmozás, és a több helyről bezsebelt jövedelem. Persze, csak azoknak, akik nem esnek ki a pikszisből, és sikerül bekerülniük az új, kisebb létszámú országgyűlésbe.

A Szonda Ipsos legutóbbi mérése szerint megállt a Fidesz támogatottságának csökkenése, sőt, 3 százalékponttal nőtt is az utóbbi hónapokban. A Fideszre most a teljes, választókorú lakosság 19 százaléka szavazna, ami 1,4 millió szavazót jelent.

De erősödött az MSZP is, szintén 3 százalékponttal, 14 százaléknyi szavazatra számíthatna a párt, ami 1,1 millió szavazatnak felel meg. Vagyis, a Fidesz előnye most durván 300 ezer szavazat lenne.

A hónap vesztese a Jobbik, két százalékpontot csúszott vissza, most 7 százalékon áll, ami 600 ezer szavazatnak felel meg. Az LMP viszont erősödött, most éppen a parlamenti küszöböt, az 5 százalékot súrolja, a Demokratikus Koalíció stagnál a maga 2 százalékánál.

Ha megnézzük a biztos szavazók körében kapott eredményeket, természetesen hasonlókat látunk, a Fidesz most 41, az MSZP 28, a Jobbik 17, az LMP 9, a DK 4 százalékon áll. De a tényleges adatoknál fontosabbak a tendenciák, amiket a Szonda Ipsos grafikonján le lehet olvasni.

A Fidesz elkezdte visszaszerezni korábban elveszített támogatóit, az MSZP kis mértékben erősödik, a Jobbik ennél nagyobb arányban gyengül, az LMP ingadozik, a DK stagnál. Az okokra egyértelmű magyarázatot adnak az idei év politikai történései, főleg, ha megnézzük az Európai Unióhoz való viszonyt.

A Szonda Ipsos mérése szerint a Fidesz támogatói közül 58 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint hátrányos hazánk uniós tagsága. Az MSZP szimpatizánsok körében pedig átbillent az arány, korábban itt is többen voltak az Unióhoz negatívan viszonyulók, de az elmúlt két hónapban 48 százalékra nőtt az uniós tagság mellett kiállók aránya, miközben az ellenzőké 43 százalékra csökkent.

Azt hiszem, a külpolitikai történések (az éles vita az Európai Parlamentben, a kötelességszegési eljárások elindítása) volt az egyik oka a szimpatizánsok aktivizálódásának, a másik viszont az erre adott hazai politikai reakciók.

A kormány melletti utcai kiállások erősítették a Fidesz tábor kohézióját, és érdekes módon ez kiváltotta a baloldali szimpatizánsainak aktivitását is. Amolyan dafke módon, ha a kormányt pártolók megmutatják magukat, akkor az ellenzék is. Mindez azonban azt jelzi, hogy az évekkel, évtizedekkel korábban kialakult pártszimpátia nem tűnt el, csupán illegalitásba vonult, amiből most kezd előjönni.

Mit is akarok ezzel mondani? Azt, hogy szerintem nem igazak a két tábor közti átjárásról szóló elméletek. Egy Fidesz szavazóból nem lesz MSZP-s, és viszont. Inkább eltűnnek a politikai homályban, ha nem értenek egyet az általuk preferált párttal, de soha nem fognak átmenni a túloldalra, még egy semmilyen következményekkel nem járó közvélemény-kutatás kedvéért sem.

Vagyis, ismét beigazolódik a politikai marketing azon tétele, hogy a legnagyobb energiát a saját szimpatizánsok visszaszerzésére, mozgósítására kell fordítani, a másik táborból, táborokból, úgysem sikerül átcsábítani senkit.

Persze, van még két tanulsága a vizsgálatnak. Az egyik, hogy a Jobbik elkötelezett szimpatizánsai kevesebben vannak, mint azt gondolnánk. Vannak, akik kacérkodnak velük, de ha úgy érzik, hogy szükség van rájuk, visszatérnek a politikai közép irányába.

A másik tanulság: valószínűsíthető, hogy az alternatív mozgalmak (Szolidaritás, Milla) rendezvényein részt vevők is hasonlóan gondolkodnak, persze, a politikai paletta másik oldalán. Elmennek tüntetni, de ha komolyan választaniuk kellene, akkor a már ismert pártok között válogatnak, és többségük az MSZP-t választja.

Ezeket a tanulságokat azért valószínűleg levonják a politikusok is. A Fidesz érdeke, hogy a mérsékeltebb szavazókat elvonja a Jobbiktól, az MSZP-é, hogy magához csalogassa a kormánnyal kritikus szavazókat.

De leginkább az LMP-nek és a DK-nak van gondolkodni valója, úgy látszik, ők jó ideig megmaradnak a melléksodorban. Nem nagyon dédelgethetnek ennél komolyabb terveket.

Hát, abból a tanácstalanságból, ami miatt nem tudták, hogyan is viselkedjenek. Harcos ellenzékként, akik jól megkritizálják a kormányt, vagy csendestársként, számítva egy jövőbeni esetleges koalícióra a jelenlegi kormánypárttal. Mindkettőt gyakorolták csendben, de a fejlemények elsodorták ezt a langyos, ide is, oda is magatartást.

Mi volt ez a két fejlemény? Az egyik kétségkívül a legújabb közvélemény-kutatási adatok nyilvánosságra kerülése. Ezekből látszik, hogy a Fidesz folyamatosan veszít támogatottságából, az ellenzék viszont nem nyer belőle. A Jobbik erősödött ugyan néhány százalékpontot, de még mindig a harmadik helyen állnak, ráadásul az MSZP-re, a DK-ra és az LMP-re adott szimpatizánsi szavazatok összessége most először múlta felül a kormánypártok támogatottságát.

Lépniük kellett valamit, hiszen a netes közvéleményben jelen lévő táboruk is egyre inkább kritizálja ezt a langyos magatartást.

Mit is tettek? Először is keményen nekimentek a szociknak, Szombathelyen is, és ne legyenek kétségeink, hogy erre az országos pártközpont is rábólintott. Így közhírré tették, ők bizony nem felejtenek, és különben is ott az elmúttnyolcév.

Tény, hogy ezzel a Fideszt próbálták megsimogatni egy kicsit, eközben azt akarták tudatosítani táborukban, hogy ők most is azok a tökös legények, mint az utcán voltak a választások előtt.

És ehhez jött a szombati fővárosi tüntetés, ahol a Jobbik ellenzéki pártként demonstrált a kormánypártok mellett. A két esemény azt mutatja, elkezdődött itt egy kis dörgölőzés, hiszen joggal reménykedhetnek abban, hogy a Fidesznek rövidesen szövetségesre lesz szüksége.

Azt nem tudom eldönteni, hogy a pesti tüntetésen miért lőtték meg az öngóljukat. Nevezetesen, hogy az EU-ból való kilépést követelték, és ezt még egy kis zászlóégetéssel is megszínesítették.

Lehet, hogy csak radikalizmusukat akarták kimutatni, bebizonyítandó tökös gyerek mivoltukat. De az is lehet, hogy ez jön ki belőlük zsigerből, és a tömegpszichózis hatására ki is jött.

De ezzel kényszerhelyzetbe sodorták a Fideszt. Orbánékban kétségkívül van némi fenntartás az EU-val szemben, valószínűleg legszívesebben ki is léptetnék az országot az Unióból, de a jelenlegi gazdasági helyzetben nem tehetik meg, min erről Martonyi János reggel gyorsan nyilatkozott is egyet. A Fidesz nem teheti meg, hogy ezek után elfogadja a Jobbik támogatását, el kell tőlük határolódnia.

Amit meg is tesz biztosan, csak nem a nagy nyilvánosság előtt. Orbán még mindig bízik abban, hogy a szélsőjobbos szavazók átállnak hozzájuk. De a Martonyi nyilatkozat is mutatja, hogy hivatalos szinten ez azért megtörténik.

A Jobbik így aztán magára marad. Még azt is el tudom képzelni, hogy ha felveszik a mártírszerepet, némileg nőhet a támogatottságuk, de azt már nehezen, hogy a belátható jövőben kormányerő legyen belőlük.

Ha jobban hinnék az összeesküvés elméletekben, mint amennyire, akkor azt is íratnám, hogy jól előkészített, tudatos szakítás történt az MSZP-ben, megalapozván ezzel a Fidesz kétfrontos harcát. Mert a Fidesz eddig szinte csak Gyurcsányt támadta, ahogyan az ökölvívásban mondják, megütötték már mindennel, csak a vödörrel nem. A bíróval már igen.

Most viszont oda kell figyelniük a Demokratikus Koalícióra (DK) és a megmaradt MSZP-re is. Ráadásul eltérő eszközöket kell alkalmazniuk ellenük, hiszen két, alapvetően különböző szervezetről van szó. Mesterházyéktól sok újra nem lehet számítani, hacsak arra nem, hogy a bizonyításkényszer nagyobb aktivitásra vegye rá őket. Hiszen akár szavazókat is veszíthetnek.

Gyurcsányék viszont lendületben vannak, nem fogja őket már vissza semmi, és biztosak lehetünk abban, hogy rendkívüli módon felpörgetik majd a parlamenti eseményeket. Ez létkérdésük is, hiszen igazolniuk kell létezésük értelmét és célját.

Ráadásul így a baloldal dupla akkora megszólalási időt és lehetőséget kap az országgyűlésben, mint eddig, és így okozhatnak kellemetlen perceket a hatalmukba belekényelmesedő kormánypártoknak.

De azért abban nem nagyon hiszek, hogy a háttérben lepacsizott volna az MSZP és a DK. Komoly indulatok feszülnek egymásnak a nyilatkozatokban, és úgy tűnik, egyelőre inkább ellenfelek lesznek, mint szövetségesek. Persze, az ellenzéki oldalon miért is kellene szövetséget kötni, ott az a lényeg, hogy mindenki megmutassa magát, és el is különüljön a többiektől.

Az már más kérdés, hogy adott esetben, mondjuk, egy koalíciókötési lehetőségnél azért félretennék az ellentéteket, de annak nincs itt az ideje és egy darabig nem is lesz. Szerintem nem is foglalkoznak ezzel egyelőre, a hídon akkor kell átmenni, ha a folyóhoz értünk.

Így a Fidesznek meg kell osztani a parlamenti erejét, nem kétséges, hogy sikerül is nekik, de el fognak aprózódni az akcióik. Szóval, ha valakinek rossz ez a szakítás, az a Fidesz. No meg persze a Jobbik, akik így egyre inkább marginalizálódnak, hiába övék a harmadik legnagyobb frakció.

Hiszen a DK ellenük éppúgy fel fog lépni, mint a Fidesz ellen. Nem véletlen, hogy első reakciójuknak a „legmagyarellenesebb” csoportnak titulálták Gyurcsányékat, üzenve ezzel híveiknek. De ez egyelőre csak reflex, nekik is át kell gondolniuk eddigi stratégiájukat.

Hogy mi lesz a jövője az MSZP-nek és a DK-nak, persze, még nem tudni. Tény, hogy a DK szélesre nyitotta a kapukat, kérdés, Gyurcsány személye mennyire tartja vissza azokat, akik eddig nem találtak maguknak támogatásra méltó pártot. Az MSZP viszont, ha nem szabadul meg a dinoszauruszoktól, és ezzel a dicstelen múlttól, könnyen zuhanásba kezdhet.

Az viszont biztos, hogy magas hőfokon zajlik a magyar politikai rendszer átalakulása. És szerintem még nincs vége, talán a jövő év felére alakulnak ki az új struktúrák. Mert aztán már késő lesz, hiszen közelednek a választások. Már ha a Fidesz, megállítandó az átalakulásokat, nem ír ki előrehozott választásokat, vagy nem hosszabbítja meg a ciklust.

Erejénél fogva megteheti, de azzal nem csak az ellenzék támogatottságát erősítené, hanem még jobban elszigetelné magát az európai és atlanti politikától. Már ha ez lehetséges még egyáltalán.

Könnyen lehet egyébként, hogy mártírszerepre vágytak, remélve, hogy a Jobbik felbőszült emberei majd jól pofán vágják őket, és lehet majd siránkozni a kamerák előtt, lobogtatni a kórházi látleleteket.

Mert más célt nem nagyon lehet kibogozni tegnapi akciójukból. Persze, lehet indokolni, hogy a demokratikusan gondolkodóknak kötelességük fellépni a szélsőségek ellen, de ezzel a módszerrel ők sem lesznek különbek.

Hiszen a szélsőségeseket éppen az utcai handabandázásuk, hangoskodásuk, akciózásuk, és a tartalom nélküli politikai lózungok hangoztatása jellemzi. Érzelmekre, ösztönökre alapoznak, és ebben nehéz legyőzni őket. Sőt, nem is szabad, mert ezzel bizonyítják igazi valójukat.

Nem tudom azt sem, hogy kinek szánták ezt az akciót. Hiszen a politikai marketing egyik alapvetése, hogy elsősorban a saját, potenciális támogatókat kell megnyerni. Ezt pedig nem megy úgy, ha az ellenfél eszközeit használjuk, mert akik őket elutasítják, valószínűleg éppen ezek miatt az eszközök miatt teszik. Legalábbis részben.

Így marad az eredeti feltevés: be akartak kerülni a hírekbe. Hiszen aki nem jelenik meg a médiában, az nem létezik. Erre az egyre valóban jó volt az akció, de csak erre. Arra semmiképpen, hogy növelje a népszerűségüket, esetleg támogatókat szerezzen.

Ahhoz hiteles és önkritikus politizálás kellene. Aminek nem látszik a nyoma sem. Így nem kell csodálkozni, ha a szélsőjobb még egy parasztlengőre sem méltatja őket.