Akár még igaza is lehetne Selmeczi szóvivőnek abban, hogy a gazdasági válságból a pártok is vegyék ki a részüket. Orbán Viktor csütörtökön beszélt arról, hogy 2013-ban és 2014-ben vonják meg a pártoktól az állami támogatást.

A támogatást mindig a legutóbbi országgyűlési választások eredményei alapján osztják el, az elért eredmények alapján. Azt viszont kevesen tudják, hogy nem csak a parlamentbe bekerült pártok kapnak támogatást. Azok is, amelyek nem érik el ugyan az 5 százalékos parlamenti küszöböt, de a listán legalább 1 százalékot szereztek. Mondjuk, ennek nincs különösebb jelentősége jelen esetben, de ez a támogatásara szolgál, hogy a látható támogatottsággal rendelkező parlamenten kívülieknek is legyen esélyük a megmaradásra.

Az elmúlt két napban sokan írtak arról, hogy a pénzmegvonás hogyan teszi tönkre az ellenzéket. Hát, nagyon, ez kétségtelen. A pártok költségvetésének meghatározó részét fedezi az állami támogatás, persze, vannak eltérések. A Fidesz büdzséjének 85, a KDNP költségvetésének 90 százaléka származik az államtól. A Jobbiknál ez 89, az LMP-nél 88 százalékban jelentkezik. Egyedül az MSZP tudott több külső támogatást mozgósítani, náluk 65 százalékot jelentett tavaly az állami apanázs.

Persze, ezeket az adatokat fenntartással kell kezelni, hiszen a pártok hallgatólagos beleegyezése miatt átláthatatlan és követhetetlen a pártfinanszírozás minden részlete. De kétségtelen, hogy állami támogatás nélkül a vegetálás szintjére kerülnének a pártok, esélyük sem lenne arra, hogy bent maradjanak a köztudatban, a parlamenti szereplés ehhez kevés.

Azért zseniális a húzás, mert úgy tűnhet, hogy a Fidesz saját magán szorít a legnagyobbat, hiszen ők jövőre közel egymilliárdos összegről mondanának le. És most nyugodtan, hátradőlve mosolyoghatnak azon, hogy az ellenzék harsányan tiltakozik, amin aztán a választópolgárok jól felháborodnak, mondván, a pártok az államon élősködnek.

A Fidesznek, persze, nincs aggódnivalója, hiszen az állami megrendeléseken felhizlalt oligarchájuk nemzeti nagytőkéseik simán kipótolják a kiesett bevételt. A pártok mögött mindig is volt holdudvar, akikkel win-win alapú játékot játszottak. Vagyis mindkét fél profitált belőle.

Dávid Ibolya korábbi kijelentésének biztosan volt valós alapja. Az MDF egykori elnöke azt mondta, a kormánypártok és az ellenzék 70-30 arányban osztoznak az állami költségvetésből szivárgó pénzeken. Mostanra viszont ez az arány a 100-0 arány felé közelít, a Fidesz mindent visz.

Így valóban ellehetetlenülnek az ellenzéki pártok. Úgy tűnik, a Fidesz Orbán Viktor nagyon fél a 2014-es választási vereségtől, és mindent elkövet, hogy előre eldőljön a verseny. A választókerületek átszabása, a választási törvény módosításai, és most az állami finanszírozás befagyasztása mind ebbe az irányba mutatnak.

De ne legyenek kétségeink, könnyen lehet, hogy a ciklus végén gyorsan módosítják ismét a törvényt, és visszaállítják az állami támogatást, de csak akkor, ha az több hasznot hoz nekik, mint ellenfeleiknek. Mint ahogyan tették ezt a „pofátlan” végkielégítések 98 százalékos különadójával. 2014-től ez már nem érvényes, mert akkor kell majd a saját embereik egy részét végkielégíteniük, hiszen jóval kevesebb országgyűlési képviselő lesz. És a j mamelukokat nem engedhetik el kistafírungozás nélkül.

Nem akarok azon elmélkedni, hogy mi a különbség egy kisdoktori disszertáció és egy főiskolai szakdolgozat között. Van különbség, de a lényeg ugyanaz. A plagizálás mindkét írásműnél bűn. És innen nézve sincs sok különbség. Gyurcsány valószínűleg könnyebben végezte el a főiskolát a többieknél, mert szerepe volt a KISZ-ben. Schmitt könnyebben kapta meg a doktori címet, mert tisztsége volt a MOB-ban, és különben is ismert ember volt. Hátszél és következmény mindkettőnél.

A különbségeket máshol kell keresni. Egyrészt Gyurcsánynál nem bizonyosodott be a plágium, ennek ellenére a jobboldal már tényként kezeli a dolgot, és ez átszivárgott a köztudatba is. Schmitt ügyét csak akkor hozta nyilvánosságra a HVG, amikor bizonyítékaik voltak, a jobboldal mégis túl sokáig védte őt. Gyurcsánytól azt követelik, bizonyítsa be, hogy nem plagizált, Schmittet arra biztatták, védje meg magát.

Kövér László szerint senkiházi tollforgató terroristák, akik nyilvánosságra hozták Schmitt plágiumát. A Hír Tv bizonyítatlan vádjait viszont tényként kezeli a jobboldal és annak sajtója.

Mi is jön le ebből? Egy jól szervezett karaktergyilkosság, ami nem is olyan ritka a mi kis politikai életünkben. Ha – tegyük fel -, Gyurcsány tisztázza magát, akkor is rajta ragad a bélyeg, Schmittet pedig valóságos Grál-lovaggá avatták a lemondása után. Persze, erről szól a politika, legalábbis az a része, amibe nem nagyon szeretünk beletekinteni. A machiavellizmus máig is élő eszme, alkalmazzák is rendesen. A cél szentesíti az eszközt, ugye.

A cél mindkét esetben ugyanaz volt. A célszemélyt el kell tüntetni a politikából. Schmittnél valamennyire sikerült, de ő azért ott lesz a háttérben, a MOB-nál megtartotta tisztségét. Gyurcsány teljesen ki akarják golyózni, ha ügyesek, vagy ha Gyurcsány bénáskodik, sikerül is. De menjünk vissza a hasonlóságokhoz. Elképesztő, mennyire hasonlítanak Gyurcsány reakciói Schmittéhez. Tagadás, értetlenség, fenyegetőzés. És lehet, hogy ezért lesz hasonló a sorsuk.

De ha már a célokat említettük, próbáljuk megnézni, mi lehetett az ok. Schmittnél nem kellett karaktergyilkosság, megtette azt ő maga. Az évtizedeken át tartó simulékonysággal, a színek változásával, a lojalitás magas fokával. De ez még elment volna, viszont a sorozatos „álamfői” bakik, és az aláírógép szerepének vállalása miatt kellett eltávolítani.

Azt valószínűleg senki sem gondolta azonban, hogy milyen lavinát indít el a dolog, pedig a jobboldal bosszúvágya érzékelhető volt. Elsőre az nem világos, miért éppen Gyurcsány. Hiszen nincs komoly pozíciója, egy, a mérésekben alig megjelenő párt vezetője, akinél az is kétséges, bejut-e 2014-ben a parlamentbe. De sokak, és valószínűleg a Fidesz-vezérkar (OV) szemében is, ő az igazi ellenség, a baloldal vezéregyénisége, akinek ahhoz is volt mersze, hogy nem csupán egy tévévitában, de egy választáson is legyőzze Orbánt. Úgy érzik, ha ő eltűnik, akkor minden sima, és kellemes lesz.

Tegyük hozzá, azért Gyurcsány is magas labdákat dobott fel. Nem is annyira a suta és elhibázott védekezésére gondolok, hanem arra, hogy korábban is sikerült már negatív képet mutatni magáról, ami ha a saját híveket nem is bizonytalanítja el, de az ellenfél kezében gyilkos fegyver lehet. És az ő kiiktatásával több célt is elérnek. Megszabadulnak az ősellenségtől, bebizonyítják, hogy a másik oldalon is vannak plagizálók, és megint csak el tudnak mondani mindenféle negatív dolgot a baloldalról.

És, hogy a baloldalnak miért lenne jó, ha Gyurcsány eltűnne? Megszabadulnának az őszödi rémtől, és láthatóan az MSZP arra számít, hogy a DK-sok visszatérnek és visszahozzák azt a 3 százaléknyi potenciális szavazót is, akit elvittek. Nem tudom, megfordult-e Gyurcsány fejében a távozás gondolata. De nem tartom valószínűnek, hiszen ezzel azoknak kedveznek, akik őt a pokolba kívánják. Jobb- és baloldalról egyaránt.

Előző blogbejegyzésem után néhány nappal levél érkezett Puskás Tivadartól, íme:

A nyugat.hu „Fellázadt a Fidesz a KDNP ellen? címmel, 2012. április 14-én szombaton „Nemtudomka” szerzőtől írást jelentetett meg.

A cikkben egyebek között szerepel az alábbi mondat: „Puskás akkor úgy értelmezte az ellene folyó eljárást, hogy azért küldték el, mert színt vallott politikai hovatartozásáról.”

A fenti mondat nem felel meg a valóságnak, hiszen nem én, hanem a Vas Megyei Munkaügyi Bíróság ítélte az ellenem folyó eljárást politikai diszkriminációnak.

A bíróság ítéletében megállapította: „a bíróság az alperes 2006. május 12-én kelt, a Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezet Szakmai Vezető megbízás visszavonását elrendelő határozatát hatályon kívül helyezi – a politikai vélemény miatti hátrányos megkülönböztetést is megállapító jogellenesség miatt. A felperest eredeti, Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezet Szakmai Vezető megbízásába visszahelyezni rendeli.”

A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 12. § (2) bekezdése értelmében kérem, hogy helyreigazító közleményemet kézhezvételét követő öt napon belül hasonló módon és terjedelemben közölni szíveskedjen!

Szombathely, 2012. április 19.

Tisztelettel:

Dr. Puskás Tivadar

Idézzük fel a történteket. A nyugat.hu 2006 májusában közölte a hírt, hogy leváltották regionális igazgatói posztjáról az országgyűlési képviselőnek megválasztott Puskást.

Részlet a cikkből:

„…Fidesz-közeli forrásaink szerint Takács Zoltán, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója már januárban, a mentőfőorvos képviselőjelöltté való kinevezésekor leszögezte: nem tartja összeegyeztethetőnek a politikai szerepvállalást és a szakmai titulust.

Bár Takács Zoltánt telefonon többször egymás után sem sikerült elérnünk, Győrfi Pál szóvivő egy állásfoglalást adott ki, ami alátámasztja előbbi információinkat: „az Országos Mentőszolgálat egyik fő értéke – ahogy ezt elődeink már az 1980-as évek végén is deklarálták – éppen a politikai áramlatoktól való függetlenségben rejlik. Ezen értékhez jelenleg is, továbbra is ragaszkodunk” –  olvashattuk ebben.

A nyilatkozat leszögezi, hogy a menesztésre vonatkozó határozat kizárólag mentés-szakmai alapú: a 2005 áprilisa óta a regionálisan szerveződő mentősegységek a szakmai vezetőktől „új hozzáállást, megyehatároktól független operatív döntéseket igényelnek. Az első év vezetői munkájának értékelésekor Puskás dr. teljesítménye a megváltozott feladatok szempontjából elmaradt az elvárhatótól.” A képviselő azonban kivonuló mentőorvosként ezután is praktizálhat, munkaviszonya nem szűnt meg…”

Ezt követően indított Puskás munkajogi pert, és 2007 januárjában a bíróság vissza is helyezte vezetői pozíciójába, mint fentebb ezt írja is levelében, és idéz az ítélet indoklásából.

Szóval, való igaz, a felmondásban hivatkoztak arra, hogy a mentőszolgálat politikailag függetlenül működik. De nem a politikai hovatartozást kifogásolták, hanem azt a tényt, hogy Puskás – regionális igazgatóként – politikai szerepet vállalt. A mentőszolgálat vezetői Puskás teljesítményének csökkenésével indokolták a leváltást. Ehhez képest a bíróság megállapította a jogszabálysértést, mégpedig a politikai vélemény miatti hátrányos megkülönböztetés miatt.

Nos, nem vagyok jogász, de azt én is tudom, hogy a bíróság akkor vizsgál  bármiféle okból hátrányos megkülönböztetést, ha a hozzájuk beérkezett keresetben ez szerepel. Vagyis, ha a felperes – jelen esetben Puskás Tivadar – ennek megállapítását kéri a bíróságtól.

Ja, és még egy megjegyzés. 2006-ban szinte minden médium beszámolt az ügyről, és mind megjegyezte, hogy Puskást politikai okokból váltották le. Nem tudok arról, hogy bármelyiktől is helyreigazítást kért volna akkor.

Ritka, hogy a kereszténydemokraták a Fidesz javaslata ellen szavaznak az országgyűlésben. Annyira ritka, hogy eddig nem is nagyon került rá sor. A múlt héten viszont kemény ellenállást tanúsítottak, amikor az országgyűlési képviselői poszt összeférhetetlenségéről kellett voksolniuk.

Pedig a javaslat időközben jelentősen felpuhult. Először már 2013 szeptemberétől bevezették volna az új szabályozást, miszerint a képviselők csak egy helyről vehessenek fel jövedelmet, és persze, ez a hely az országgyűlés legyen. Kompenzációként megemelték volna a képviselői tiszteletdíjat, de eltörölték volna a költségtérítést (mostani nevén választókerületi pótlék), és átvariálták volna a lakhatási támogatást.

Később aztán új javaslattal állt elő a Fidesz, ebben a legfontosabb, hogy csak a 2014-es választások után lépne életbe. Az már régóta köztudott, hogy meg akarják tiltani a politikai álláshalmozást, vagyis, hogy az országgyűlési képviselő egyúttal ne lehessen polgármester, megyei közgyűlés elnöke, települési, megyei képviselő-testület tagja, kormánymegbízott, és alapjában véve állami alkalmazott sem.

De az új verzióban az is szerepel, hogy a képviselő ne folytathasson egyéb kereső tevékenységet sem, kivéve a tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői munkát.

Nos, ezt a javaslatot akarta a múlt héten megvétózni a KDNP-frakció több tagja, eddig példátlan önállóságról és bátorságról téve tanúbizonyságot. A nemmel szavazó képviselők nagy részének egy, kisebb részének két mellékállása is van, közülük csupán hatan (köztük a kőszegi Básthy Tamás) vannak, akik csak az országgyűléstől vesznek fel jövedelmet.

De Puskás Tivadart, Szombathely polgármesterét már érintette volna a dolog, ő polgármesteri pozíciójáért havi 680 ezret kap, oktatóként további 120 ezret. Persze, mindez most már hipotetikus, hiszen 2014-ig, a ciklus végéig marad a jelenlegi helyzet, így maradnak a több helyről érkező jövedelmek is.

Ami viszont érdekes, a vitában elhangzott, hogy az országgyűlési képviselőség nem főállású tevékenység. És ezt a véleményt 1994 óta többen is képviselik, pártállástól függetlenül sokan voltak és vannak, akik parlamenti munkájuk mellett civilként is dolgoztak, vagy egyéb, keresettel járó állami megbízatást vállaltak.

Közéjük tartozik Ipkovich György, Szombathely korábbi polgármestere, aki szintén egy időben töltötte be a két posztot, de Puskás Tivadart is meg kell említenem újra. Őt, miután 2006-ban képviselővé választottak, elbocsátották civil munkájából, a regionális mentőszervezet éléről, azzal indokolva, hogy politikai szerepvállalása összeegyeztethetetlen munkájával.

Puskás pert indított és nyert, a bíróság visszahelyezte igazgatói székébe, amit csak 2010-ben, polgármesterré választása után hagyott el. Puskás akkor úgy értelmezte az ellene folyó eljárást, hogy azért küldték el, mert színt vallott politikai hovatartozásáról.

Pedig, ha jobban megnézzük a dolgot, nem ennek kellett volna az indoknak lenni. A rendszerváltás előtti években az akkori ellenzék, politikai oldaltól függetlenül együtt állt ki azért, hogy állandóan ülésező országgyűlésünk legyen, és a képviselőknek ez legyen a főállásuk. Indokolva több dologgal.

Köztük, hogy a képviselői munka egész embert kíván, nem szabad elterelni a képviselő figyelmét mással. És benne volt a dologban az is, hogy egy beosztottként dolgozó országgyűlési képviselőt akár a főnöke is befolyásolhat parlamenti döntésében.

Így is történt, az első parlamentben (1990-94) nem voltak polgármesterek, nem voltak egyéb civil foglakozást űzők. De aztán a dologba beletanult és a lehetőségeket meglátó politikusok felpuhították a szabályozást, az 1994-es választások előtt az országgyűlés (konszenzussal) eltörölte az összeférhetetlenségi szabályokat.

Most ezt akarja visszaállítani a Fidesz, szerintem egyébként helyesen. Jó, van a dolog mögött azért némi taktika, hiszen így (és persze a járási hivatalok létrehozásával) jóval több politikai munkahely lesz az országban, mint eddig. És kell is a hely a „kiöregedett” képviselőknek, és azoknak, akik a parlament létszámcsökkentése miatt nem jutnak más politikai megbízáshoz.

A kereszténydemokraták most ebben fordultak szembe a Fidesszel. A parlamenti matematika szerint, ha a Jobbik – mint ígérték – szintén nemmel voksol a végszavazásnál, meg is hiúsíthatják a törvénymódosítás elfogadását. És marad az álláshalmozás, és a több helyről bezsebelt jövedelem. Persze, csak azoknak, akik nem esnek ki a pikszisből, és sikerül bekerülniük az új, kisebb létszámú országgyűlésbe.

A köztársasági elnök lemondása körüli történések rosszkor jöttek az MSZP-nek, hiszen éppen azon a hétvégén tartották tisztújító közgyűlésüket. A médiafelületet így elvette tőlük a Schmitt-ügy, nem mintha olyan nagy lett volna az érdeklődés.

És nem mintha olyan jelentős dolgok történtek volna. Mesterházy elnök maradt, amit borítékolni lehetett volna, a kihívójának nem volt sok esélye. Ami talán pozitívum, hogy most már tényleg eltűntek az elnökségből a régi emberek, új és kevésbé ismert nevekkel találkozhatunk.

Szóval, a megújulásnak ez a része talán megy. A fontosabb viszont nem igazán. Gondolok itt az erkölcsi, etikai dolgokra, és a politikai magatartásra is. A szociknak – jogosan, persze – még sokáig szembe kell nézniük az elmúlt két évtized hagyatékával, a korrupciógyanúval, az önérdek hajszolásának vádjával.

Itt lenne az ideje, hogy szembenézzenek ezzel, és nem a struccpolitikába meneküljenek. Hogy amiről nem veszünk tudomást, az nincs. Elkelne egy bocsánatkérés, mondjuk. És nem ígéretek, hanem bizonyítékok.

Mert ma már nincs politikai váltógazdaság, most éppen egy totális újraindítás előtt vagyunk. Amiben a baloldalnak, a jobboldalnak és a liberálisoknak is juthat szerep, de ehhez minden résztvevő szándéka és cselekedete kell.

A központi politikai erőtér ugyanis stagnálást jelent. Lehet, hogy vannak, akik ezt örömmel üdvözölnék, de ez nem vezet sehová. A világpolitika, az európai politika is gyökeres átalakuláson megy át, ha hazánk bezárkózik, akkor megint csak lemaradunk és kimaradunk.

Ezért kevés, ha az ellenzék csak akciózik, vagy mint a szocik, állandóan a megújulásról beszélnek, miközben szó sem esik konkrétumokról. Ennél már több kell, hogy az egyre terjedő politikai apátiából kirántsák az embereket.

Különben megáll az idő, és maradunk ott, ahol vagyunk. Az ötletelés, durcáskodás, ellenségeskedés világában. Ami nem éppen kecsegtető perspektíva.

Lehet, hogy a saját frakció lázadt fel, hiszen a fegyelmezett egység már jó ideje repedezik a lokális érdekek sérülései miatt. És már az elmúlt napokban jöttek a hírek arról, hogy egyre többen várják SP lemondását, így ki kellett békíteni a lázongókat.

Lehet, hogy a miniszterelnök sem akar már több támadási felületet adni a nemzetközi sajtónak, épp eleget kapott már az elmúlt másfél évben. De bárhogyan is történt, SP az után jelentette be lemondását, hogy Orbán Viktor meglátogatta őt.

Nem is olyan régen még úgy tűnt, Orbán kihátrál a felelősség alól, hiszen pénteken azt mondta, a köztársaság elnökét nem lehet leváltani. És hogy elfogadja Schmitt döntését, ha maradni akar. Könnyen lehet, hogy ennek módját rá is bízta, ám Schmitt nem teljesített jól.

Orbán egyébként pénteken határozottan elkülönítette a kormányt és a köztársasági elnök legitimációs ügyét, ezzel a felelősséget is áthárítva magáról. Még azt is el tudom képzelni, hogy terveiben benne volt az elnök menesztése, de előtte kíváncsi volt arra, mit is reagál a közvélemény, ha SP marad hivatalában.

A felháborodott reakciók miatt, és a valószínűleg külföldről is kapott kritikák miatt úgy döntött, lépni kell, ennek az eredménye a mai lemondás.

Orbán jól tudta, mit csinál, és az országgyűlési felszólalások tükrében már látható is a kommunikációs stratégia. Először is arról szól, hogy a kormány és a kormánypárt ártatlan az ügyben. A két Schmitt-interjú azt erősítette, hogy SP egy karakán, megvezetett ember, aki nemtelen támadásoknak esett áldozatul, de ő megbocsátó és különben is bizonyítani akar.

A mai kormánypárti felszólalások pedig arról szóltak, hogy az ellenzék az, aki itt gonoszságokat művel, különben is, nekik is biztosan van vaj a fülük mögött. És hogy szégyelljék magukat.

Nem kizárt, hogy ez a stratégia a jobboldali szavazók között eredményes is lesz. És ebben az esetben Orbán több legyet üt egy csapásra. Megszabadul a már kényelmetlenné vált SP-től és erősíti a saját táborát.

Sok mindent lehet mondani Orbánról, de az biztos, hogy a politikai játékban kiváló taktikus és stratéga. Ezt már sokszor bizonyította.

Miközben tegnap este hallgattam a Schmitt interjút, először azon járt az eszem, hogy tudja-e az államfő, és tudják-e a Fidesz vezetői, hogy itt most éppen intézményesítik azt a mutyira alapozó uram-bátyám rendszert, ami több mint száz éve jelen van hazánk közéletében, akárhány rendszerváltás is volt közben.

Mert az interjú mindenről szólt, csak a lényegről nem. Egy köztársasági elnök ugyanis nem egyszerű politikus. Egy politikusnak a támogatók elnézik, ha ügyeskedik, az más kérdés, hogy ellenfelei számára így támadási felületet is nyújt. De ez beletartozik a politikai versengésbe, ami azért nem hajaz lányiskolai szabadidős foglalkozásra.

Kínálkozik egy jó kis párhuzam, nem is hagyom kihasználatlanul. Orbán Viktor már a tavalyi első európai parlamenti kanosszajárás óta Magyarországgal, a magyar nemzettel azonosítja magát, és azt mondja, itt most az országot és népét támadják.

Persze, ő is tudja, hogy ez nem igaz, de hazafelé nagyon jól hangzik ez, fel lehet használni a saját tábor kohéziójának erősítésére, és lehet új ellenségképet keresni, saját magát áldozati bárányként feltüntetni.

De a miniszterelnöki szék politikai pozíció. A politikai verseny (választások) eredményeként került a pozícióba, és ő felel a kormány tevékenységéért. Így természetes, hogy a politikai küzdelmekben kap hideget, meleget, támogatást, elutasítást, kritikát, biztatást.

Amikor őt kritizálják, a kormányt és annak tevékenységét kritizálják, nem az országot. Hiszen az ország nem csak a kormánypártokból és azok támogatóiból áll. Legalábbis a demokráciák felől nézve így néz ki a dolog.

A köztársasági elnök pozíciója azonban teljesen más. Elvileg őt konszenzussal, vagy legalább konszenzusközeli alkukkal kellene megválasztani, hiszen ő fejezi ki a nemzet egységét, a pártok felett áll, és képviseli az országot. Igen, ő tényleg az egész országot képviseli.

Éppen ezért az egész Schmitt-ügynek és az akarnok hivatalban maradásnak kifelé, a nemzetközi politika felé van nagyon rossz üzenete. Hiszen már most is rossz híre van hazánknak, de – min fentebb részleteztem – a kormánykritika nem minősíti le az egész országot. Az államfői tisztség és tisztesség ilyen fokú amortizációja viszont igen.

Mindezek mellett minden felmérés, vizsgálat azt mutatja, hogy Magyarországon nő a korrupcióveszély, miközben eddig is magas szinten volt. Hogy a kormány és a parlamenti kétharmad által okozott demokráciadeficit az uram-bátyám Móricz által többször megírt világának kedvez. És most erre tesz rá egy jó nagy lapáttal a Schmitt-ügy. Amiből még akár jól is kiszállhatott volna Schmitt, de ezt a lehetőséget tegnap elszalasztotta.

És miért? Szerintem rövidlátó politikai okok miatt. Kezdjük azzal, hogy SP Orbán Viktor embere, a kormányfő volt, aki személyesen javasolta, miközben még a Fideszen belül is voltak ellenzői. Ha most Schmitt lemondana, akkor az személyesen Orbán Viktor veresége lenne, ezt pedig nem engedheti meg magának. Egyébként megengedhetné, hiszen mindenki tévedhet, de a saját tévedhetetlenségébe vetett hite ezt megakadályozza.

Van egy külpolitikai oka is. Biztosak lehetünk benne, hogy a külföld erősen megkritizálja majd SP döntését, és Orbán ezzel erősítheti a hazánk elleni nemzetközi összeesküvésről szóló álmait. És újabb ellenségképet lehet alkotni, azokét, akiknek a köztársasági elnök „sérthetetlensége” sem szent.

A belpolitikai ok ennél jóval egyszerűbb és racionálisabb. Van még néhány olyan törvénytervezet az országgyűlés előtt, ami azért – finoman fogalmazva – súrolja a jogállami határokat. Csak egyet említek meg, a választójogi törvényt, ami alapvetően írja majd át választási rendszerünket, és az elemzők szerint utcahossznyi előnyt nyújt majd a jelenlegi kormánypártnak.

Ezeket a törvényeket alá kell majd írnia az államfőnek. És mennyivel egyszerűbb, ha az az SP írja alá, aki eddig sem vacakolt semmiféle hezitálással. És nem valaki olyan, aki azért komolyabban venné a pozíciójával járó politikai ellensúly szerepét.

Úgy látom, mindezek miatt inkább vállalják a nyilvánosság előtt a mutyizás bélyegét, mint hogy a háttérben sikertelenek legyenek. Vagy hogy be kellene ismerniük a tévedést.

- Nem látom be, miért kellene még bankjegyet nyomtatni – mondja Bjoern Ulvaeus, az ABBA egykori tagja, Ulvaeus szerint a készpénznélküliség elérése alapvetően biztonsági kérdés – írja be a hvg.hu. És azt is, hogy néhány év alatt teljesen eltűnhet a készpénz-forgalom az országban. Svédországban a pénzforgalom csupán 3 százaléka bonyolódik bankjegyekkel már most is, az uniós átlag egyébként 9 százalék.

A svédeknél már nagyon sok helyen lehetetlen készpénzzel fizetni. Ilyen a tömegközlekedés, a boltok nagy része is, köztük a legkisebbekkel. Egyre több az olyan város, ahol a bankok sem kezelik a készpénzt, sőt, nincsenek bankjegy-kiadó automaták sem. A bankkártyák mellett egyre népszerűbb a mobiltelefonos fizetés is.

A bankjegyek eltűnése hatással van a bűnözésre is, Svédországban 2008-hoz képest tizedére csökkent a bankrablások száma, így sokan a biztonság növekedését várják a készpénz eltűnésétől. Igaz ugyan, hogy eközben tíz év alatt a nyolcszorosára nőtt a számítógépes pénzügyi csalások száma.

Gondoljunk bele, milyen lenne a készpénz nélküli Magyarország. Egyszerűen nem létezne, legalábbis szerintem. És ez nem azért van, mert az emberek nem szívesen fizetnek kártyával, telefonnal, ha erre módjuk van. Hanem azért, mert a bankokon keresztül bonyolított pénzügyi tranzakciók átláthatóak.

Nézzük a béreket. Nálunk rengetegen vannak minimálbérre, vagy ahhoz közeli összegre bejelentve, miközben mindenki tudja, hogy ők azért több pénzhez jutnak. Ezt a plusz összeget azonban a munkáltató készpénzben csúsztatja a zsebbe, így elkerülvén az adóhatóság és a tb vigyázó tekintetét.

Vagy ott vannak a feketén bérbe adott lakások, más ingatlanok. A bérlő itt is bankjegyekkel csenget, a bérbeadó meg nem adózik a bevétel után. Persze, a bérlő húzza a rövidebbet, hiszen ezt az összeget nem írhatja le az adóalapjából, de belemegy, hiszen számlával jóval többe kerülne neki a dolog. Mint ahogyan – mondjuk – a mosógépjavítás, autószerelés is.

Ha eltűnne a készpénz, akkor csak átutalással lehetne fizetni, és annak már nyoma van. Persze, a trükkösebbek biztosan kitalálnának valamilyen módszert, de az biztos, hogy sokat fehéredbe a gazdaság, de a vállalkozásokat sújtó, magas közterhek miatt sokan bedőlnének, ha megszűnnének a kiskapuk.

És, hogy miért nem kell egyelőre ettől tartanunk? Mert a döntéshozók is ellenérdekeltek. Jöhetnek és mehetnek kormányok, a korrupció szintje marad. És a csúszópénzt nem igazán lehet átutalással átnyújtani, mert annak is nyoma maradna.

Ez utóbbi miatt vagyok abban biztos, hogy mi nem lépünk Svédország nyomába. Magyarország egyszerűen nincs erre felkészülve, és úgy tűnik, jó darabig nem is lesz.

A Szonda Ipsos legutóbbi mérése szerint megállt a Fidesz támogatottságának csökkenése, sőt, 3 százalékponttal nőtt is az utóbbi hónapokban. A Fideszre most a teljes, választókorú lakosság 19 százaléka szavazna, ami 1,4 millió szavazót jelent.

De erősödött az MSZP is, szintén 3 százalékponttal, 14 százaléknyi szavazatra számíthatna a párt, ami 1,1 millió szavazatnak felel meg. Vagyis, a Fidesz előnye most durván 300 ezer szavazat lenne.

Forrás: ipsos.hu

A hónap vesztese a Jobbik, két százalékpontot csúszott vissza, most 7 százalékon áll, ami 600 ezer szavazatnak felel meg. Az LMP viszont erősödött, most éppen a parlamenti küszöböt, az 5 százalékot súrolja, a Demokratikus Koalíció stagnál a maga 2 százalékánál.

Ha megnézzük a biztos szavazók körében kapott eredményeket, természetesen hasonlókat látunk, a Fidesz most 41, az MSZP 28, a Jobbik 17, az LMP 9, a DK 4 százalékon áll. De a tényleges adatoknál fontosabbak a tendenciák, amiket a Szonda Ipsos grafikonján le lehet olvasni.

Forrás: ipsos.hu

A Fidesz elkezdte visszaszerezni korábban elveszített támogatóit, az MSZP kis mértékben erősödik, a Jobbik ennél nagyobb arányban gyengül, az LMP ingadozik, a DK stagnál. Az okokra egyértelmű magyarázatot adnak az idei év politikai történései, főleg, ha megnézzük az Európai Unióhoz való viszonyt.

A Szonda Ipsos mérése szerint a Fidesz támogatói közül 58 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint hátrányos hazánk uniós tagsága. Az MSZP szimpatizánsok körében pedig átbillent az arány, korábban itt is többen voltak az Unióhoz negatívan viszonyulók, de az elmúlt két hónapban 48 százalékra nőtt az uniós tagság mellett kiállók aránya, miközben az ellenzőké 43 százalékra csökkent.

Azt hiszem, a külpolitikai történések (az éles vita az Európai Parlamentben, a kötelességszegési eljárások elindítása) volt az egyik oka a szimpatizánsok aktivizálódásának, a másik viszont az erre adott hazai politikai reakciók.

A kormány melletti utcai kiállások erősítették a Fidesz tábor kohézióját, és érdekes módon ez kiváltotta a baloldali szimpatizánsainak aktivitását is. Amolyan dafke módon, ha a kormányt pártolók megmutatják magukat, akkor az ellenzék is. Mindez azonban azt jelzi, hogy az évekkel, évtizedekkel korábban kialakult pártszimpátia nem tűnt el, csupán illegalitásba vonult, amiből most kezd előjönni.

Mit is akarok ezzel mondani? Azt, hogy szerintem nem igazak a két tábor közti átjárásról szóló elméletek. Egy Fidesz szavazóból nem lesz MSZP-s, és viszont. Inkább eltűnnek a politikai homályban, ha nem értenek egyet az általuk preferált párttal, de soha nem fognak átmenni a túloldalra, még egy semmilyen következményekkel nem járó közvélemény-kutatás kedvéért sem.

Vagyis, ismét beigazolódik a politikai marketing azon tétele, hogy a legnagyobb energiát a saját szimpatizánsok visszaszerzésére, mozgósítására kell fordítani, a másik táborból, táborokból, úgysem sikerül átcsábítani senkit.

Persze, van még két tanulsága a vizsgálatnak. Az egyik, hogy a Jobbik elkötelezett szimpatizánsai kevesebben vannak, mint azt gondolnánk. Vannak, akik kacérkodnak velük, de ha úgy érzik, hogy szükség van rájuk, visszatérnek a politikai közép irányába.

A másik tanulság: valószínűsíthető, hogy az alternatív mozgalmak (Szolidaritás, Milla) rendezvényein részt vevők is hasonlóan gondolkodnak, persze, a politikai paletta másik oldalán. Elmennek tüntetni, de ha komolyan választaniuk kellene, akkor a már ismert pártok között válogatnak, és többségük az MSZP-t választja.

Ezeket a tanulságokat azért valószínűleg levonják a politikusok is. A Fidesz érdeke, hogy a mérsékeltebb szavazókat elvonja a Jobbiktól, az MSZP-é, hogy magához csalogassa a kormánnyal kritikus szavazókat.

De leginkább az LMP-nek és a DK-nak van gondolkodni valója, úgy látszik, ők jó ideig megmaradnak a melléksodorban. Nem nagyon dédelgethetnek ennél komolyabb terveket.

A fene sem érti már ezt a nagy nekibuzdulást. Mert nem elég, ha a kormány és az ellenzék saját szimpatizánsait utcára szólítja, itt bizony már elkél a külföldi segítség is. Nem bíznak talán magukban? Mire fel ez az internacionalizmus, amit a jobboldal egyébként az ördögtől való baloldali-liberális, nemzetáruló csökevénynek tart? Pedig könnyű kitalálni az okokat, és könnyen lehet, hogy egymást erősíti a két nagy ötlet.

A kormány melletti tüntetésre érkező lengyeleket az a Gazeta Polska nevű újság szervezi, amit a Bencsik-féle Magyar Demokrata testvérlapjának tartanak. A február eleji kormánypárti felvonulásnak Bencsik az egyik főszervezője volt. A dolog lényege egyébként az lehet, hogy megmutassák, a sok külföldi kritika ellenére a kormánynak vannak támogatói Európában, ráadásul Lengyelország a nagyok közé tartozik.

De jönnek kormányellenes tüntetők is, mégpedig Franciaországból, hogy megmutassák, a kormányt kritizálóknak is vannak külföldi szimpatizánsaik. Őket a Libération című francia baloldali lapban toborozzák francia értelmiségiek, köztük Daniel Cohn-Bendit, aki az EP-ben a legkeményebben osztotta Orbán Viktort, már kétszer is.

Szóval, lesz itt nemzetközi összefogás bőven a magyarságért, mondjuk nem meglepő, hogy mindkét oldal kritizálja a másikat, amiért külföldiekkel akar erősíteni a nagy felvonulós, zászlólengetéses show-ban.

Ezen azért még lehet vigyorogni, hiszen saját maguk alatt vágják a faágat. Azon viszont már kevésbé, hogy a szélsőjobb, pontosabban a Betyársereg nevű alakulat viperás támadásokra készül a Milla tüntetés résztvevői ellen. Arra buzdítják tagjaikat és szimpatizánsaikat, hogy kis csoportokban támadjanak a Milla tüntetésre, verjenek le mindenkit, akit egy perc alatt lehet, aztán tűnjenek el. Mindezt az egyik közösségi portálon népszerűsítik.

A Milla persze rendőrségi feljelentést tett a fenyegetés miatt, de szerintem a betyárok azt akarják elérni, hogy minél kevesebben menjenek ki a kormány ellen tüntetgetni.

Ha végiggondoljuk a fentieket, azért elkeserítő, hogy hol tartunk ma. Ma már úgy megy minden, mint a bandaháborúkban. Megküzdenek a területért, erőt mutatnak, külső segítséget hívnak.

Mi meg tátott szájjal csodálkozunk, mivé lett nemzeti ünnepünk, mennyire nem arról szól a dolog, amiről kellene. Csak egy dolog vígasztal. Könnyen lehet, hogy a lengyelek és a franciák a végén jót söröznek együtt, aztán hazamennek.

Mi meg itt maradunk.